Szerkesztő:Hirannor/Femme FatalA Femme Fatale (kiejtés: angolul:ˌfɛm fəˈtæl; hivatalos IPA szerinti:ˌfɛm fəˈtɑːl; franciául:fam faˈtal) vagy magyarul a Végezet Asszonya egy jellemző karaktert, egy archetípust jelent, mely a történelemben és a művészetekben sokszor megjelenik. Az archetípus lényegeEzek a nők mindannyian csinosak és vonzóak, akik szeretőiket teljesen behálózzák és amikor már az ellenállhatatlan vágy gyakorlatilag az eszüket veszi, kompromitáló, veszélyes, esetleg halálos helyzetekbe sodorják áldozataikat. Sokszor úgy ábrázolják őket, mint természetfeletti erővel bíró démonokat. Találunk köztük valós történelmi személyiségeket és kitalált lényeket. A szociológusok véleménye is megoszlik e témában, vannak akik a női függetlenség, a feminizmus megtestesülését, míg mások a boszorkányüldözés, az elnyomás vetületét látják a karakter mögött. Végzet Asszonyai a történelembenÓkorÉvaÉva nem tipikus alakja ennek az archetípusnak, mivel a szakértők véleménye jelentősen eltér e kérdésben. Míg Durkheim egyértelműen a végzet asszonyának tartja, addig Freud szerint tettei alapján nem sorolható ide, de véleménye szerint is Éva bűnbeesése tette lehetővé ennek a karakternek a kialakulását. Éva a zsidó, a keresztény és az iszlám hitvilágban egyaránt az első nő a Földön. A Bibliában (Mózes I., Genezis) és a Koránban is Ádám bordájából teremti meg az Isten. Több közös gyermekük születik, három fiút (Káint, Ábelt és Séthet) Mózes könyveiben meg is neveznek, 7 lányukra viszont csak utalást tartalmat az Ószövetség. Éva, Lucifer sugallatára megszegi az Istentől kapott tilalmat és eszik a Tudás fájáról, majd Ádámot is megkínálja a gyümölccsel. Büntetésül Isten száműzi őket és gyermekeiket a Paradicsomból. Lilith[1]![]() Lilith egy sumér Istennő volt, akit gonoszsága miatt száműztek Inanna édenkertjéből. A zsidó hagyományokban, mint Ádám egyik felesége jelenik meg. Sokszor keveréklényként (szárnyakkal) ábrázolják, mint az archetípus sok más képviselőjét. A feminista mozgalom jelképként használta fel Lilith alakját. Sok kávézó, könyvkereskedés és leánygyermek kapta ezt a nevet. Az első tetoválás melyet európai nő készíttetett, a szárnyas Lilithet ábrázolta. A pszichológiában, míg Éva az anyaságot, szerénységet és engedelmességet jelképezi,addig Lilith az érzékiséget, szenvedélyt és szexualitást. Delila![]() Az elszegényedett Delila pénzért bármire képes volt, ezt használta ki a filiszteusok vezetője is, hogy megszerezze Sámson természetfeletti erejének titkát. Delila elcsábította Sámsont, majd, három sikertelen próbálkozást követően, negyedszerre megszerezte a titkot, mi szerint Sámson ereje a hajában rejlik. Ezért álmában kopaszra borotválta a szertőjét, majd az ellenség kezére adta. (Bírák könyve) PandóraA görök mitológiában Pandóra tölti be az első és a világra a szerencsétlenséget rászabadító nő alakját. Zeusz teremtette a többi isten segítségével, majd küldte bosszúajándékként a Földre, mert Prométheusz ellopta tőlük a tüzet. Hermész egy szelencét adott neki, azzal a kikötéssel, hogy soha nem nyithatja ki. Epimétheusz, Prométheusz testvére, beleszeretett Pandórába és emberi kíváncsisága átterjedt a szelencére is, az ő kedvéért Pandóra kinyitotta a szelencét és kiengedte belőle az összes csapást, ezt látva Pandóra lecsukta a szelence fedelét és a remény már nem tudott kijönni. Hosszú ideig szenvedett a világ, míg Pandóra újra ki merte nyitni a szelencét és kiengedte belőle a reményt. SalomeJezabelKlütaimnésztraKleopátraSzirénekSzküllaA szfinxKözépkorMorganaBoszorkányokJeanne D'ArcA Salem-i boszorkányokÚjkorJustineMata HariCarmenTheda BaraSzerepük MagyarországonKarády KatalinÁbrázolásuk a művészetekbenA képzőművészetben
Az irodlomban
A zeneművészetben
Filmen és fotónFemme Fatale francia thriller, 2002 Brian de Palma rendező irányítása alatt, Antonio Banderas főszereplésével készült film hősnője is egy igazi veszélyes csábító. Hét évvel egy nagy ékszerrablás után, új személyazonossággal álcázva magát visszatér Franciaországba, de egy paparazzo fotós lencsevégre kapja. A hősnő minden csáberejét bevetve akadályozza meg, hogy a fotó napvilágot lásson. Pandóra szelencéje Pandora's box, amerikai thriller A 2002-ben, Rob Hardy által rendezett film főhősnője egy sikeres pszichológusnő, aki maga is afféle végzet asszonya. Házassága romokban hever, amikor elvállal egy különös munkát, egy gyilkossági kísérlet túlélőjének gondozását. Kezdetben vonzalom kezd kialakulni kettejük között, amíg egy titkos klubban, a Pandóra szelencéjében, meg nem jelenik a színen egy jóképű fickó, aki teljesen magához láncolja a nőt. A főhősnőnek olyan örömökben lesz része amelyről álmodni sem mert, de ezekért súlyos árat fizet. További filmek ezen a címen: Források
Külső hivatkozások |
Portal di Ensiklopedia Dunia