Ez a szerkesztő az utóbbi időben inaktív. Csak néha lép be szócikkeken pontosítani, de más tevékenységet nem folytat...
Hogy is kezdhetném...
Ide, a wikipédiára QWERT1234 néven regisztráltam először csak vandálkodás céljából.[1] Aztán megtetszett a Tudakozó, ahol azóta is ténykedem, így a stílusváltás mellett – a bürokraták segítségével – nevemet is hamar megváltoztattam, jelenlegi wiki-, és egyben az általános netes nevemre.[2]
Azóta a Tudakozóbani segítségnyújtáson kívül egy-két szócikk megírását is megejtettem, ezeket – még ha nem is dicsekedhetek oly sokkal – lásd a Szerkesztéseim bekezdésben.
Igazság szerint nincs külön téma amiben szerkesztek. Ha szükségem van információra, amit Wikipédián keresnék, de nincs róla szócikk – miután megfelelően tájékozódtam a témában (!), megírom az adott lapot.
Hogyan szerkesztek?
Nem szoktam Rákényszerültem allapokat létrehozni, mint az nagy általánosságban jellemző és bevett szokás a szerkesztőknél. De nagyobbrészt, ha neki vágok egy már kész lap átszerkesztésének, kiegészítésének egyből megírom az összeszedett információk alapján (mindeközben milliószor tesztelem az előnézetet), majd elmentem.
Időnként visszanézek a szócikkekre, megnézni módosították-e, okulni az esetleges hibáimból (amit más kijavított), vagy éppen pontosítani a mások által beírt részeken.
Külön köszönettel tartozom Szabi237nak, a mentoromnak, elsősorban azért, mert türelmesen megvárta, míg felnőttem a feladathoz, hogy szerkesszem a wikit.
Ezekben az országokban és fontosabb városokban jártam
↑Első szerkesztésem a Wikipédián: Szent Cirill cikk átnyesése (archívumból) – erre természetesen korántsem vagyok büszke, de nem söpröm a szőnyeg alá...
↑Hogy honnan jött a barricade breaker név? Két alliteráló szóból álló, angol nevet kerestem, és egyszer csak beugrott ez. Mivel a neten nem láttam, hogy bárki hasonló néven tevékenykedett volna, így használatba vettem... A világhálón – a közösségi oldalakat leszámítva – csak a barricade breaker (esetenként barricadeb) néven futok.
↑fontosabb kiegészítések, rövid cikk létrehozás, kép beillesztés, szépítés. Ezt a listát hanyagabbul bővítem, nem szerepel itt az összes kisebb módosításom.
Mérföldkövek
Regisztráltam: 2010. augusztus 2. Szerkesztői név változtatás: 2010. október 9. Első szócikkem: 2010. november 12. Megerősített szerkesztő lettem: 2011. március 4.
Wikipédia
Ez a szerkesztő 5300 napja tagja a Wikipédiának.
Ez a szerkesztő igyekszik válaszolni a Tudakozóban feltett kérdésekre.
Ez a szerkesztő alapszintű HTML-tudással rendelkezik.
Ez a Wikipédia egyik szerkesztőjének bemutatkozó lapja, nem Wikipédia-cikk.
Ha ezt a lapot nem a Wikipédián olvasod, akkor egy tükrözést látsz. Légy tudatában annak, hogy a lap elavult lehet, és hogy ezen szerkesztőnek valószínűleg nincs kapcsolata a Wikipédián kívül semmilyen más, ezt a lapot tartalmazó weboldallal. Az eredeti szerkesztői lapot a https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Barricade_Breaker címen találod meg.