|
Szerb luc
 A szerb luc (Picea omorika) a lucfenyő (Picea) nemzetség Omorika fajsorának névadó faja Származása, elterjedéseSzerbia és Bosznia határvidékén a Drina völgyében, viszonylag kis területen (a folyó középső és felső folyásán) endemikus. Sokfelé, így Magyarországon is a parkokban ültetik szálanként, díszfenyőnek. Megjelenése, felépítéseKeskeny, kúp alakú, néha majdnem oszlopos, 20–30 méter magasra növő fa. Ívesen felfelé hajló ágai rövidek, ezért a koronája karcsú, helyigénye viszonylag csekély. Hosszú hajtásai lecsüngenek. Szúrós tűleveleinek a felső oldala fényes zöld, a fonákjukon viszont két ezüstös sztómacsík fut végig, emiatt lombja távolról ezüstös színhatású. Tojás alakú, 3–6 cm-es, lecsüngő tobozai éretlenül sötétlilák, éretten fahéjbarnák. Életmódja, termőhelyeGyorsan nő; 3–5 éves kora után évente akár egy métert is. A növekedési időszak május közepétől július végéig tart. Hamar termőre fordul, ami fokozza díszítő hatását. Rendkívül edzett, a betegségeknek és kártevőknek ellenálló fenyő — a lucfenyő gubacstetű (Sacchiphantes abietis) sem károsítja. Alapvetően a nedves és savanyú földet kedveli, de a legtöbb talajon megél, még ha az meszes is. Nem fagyérzékeny, és a szárazságot is jól tűri. FelhasználásaEurópában ez a leggyakrabban ültetett díszfenyő. Télálló. A hó lepereg róla, ezért ágai nagy havazások után sem törnek. Jóformán bármilyen talajon megél; a szelet, az aszályt és a száraz levegőt károsodás nélkül elviseli, és a fenyőgubacstetűre sem érzékeny. Kiskertekben sem növi ki a helyet. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia
