Szennofer
Szennofer ókori egyiptomi hivatalnok volt, Théba polgármestere, valamint Ámon földjeinek, kertjeinek és jószágainak felügyelője a XVIII. dinasztia idején, II. Amenhotep uralkodása alatt. Apja Nu volt, Hór-wer második prófétája Kúszban, anyja neve Henutiri, röviden Tiri. Szennofert felirata egy királyi nevelő, Jahmesz Humai lánytestvére fiának, valamint Amenemopet Pairi vezír fivérének nevezik[1] (valójában unokatestvérek voltak). Szennofer feleségeként Merit, Szenetnofret (más néven Szenemiah) és Szenetnai neve ismert; nem tudni, ők egyszerre vagy egymás után voltak a feleségei, az is lehet, hogy egy vagy több név ugyanazt a személyt takarja. Szenetnai királyi dajka volt.[2] Idősebbik lánya, Mut-Tuja Kenamonhoz ment feleségül, aki követte apósát Théba polgármestereként.[3] Egy másik lánya, akinek a neve ismert, Mutnofret. Sírja, a TT96 mellett Szennofernek számos más említése is fennmaradt, amelyekből tudni, hogy pályáját a karnaki Ámon-templomban kezdte, és polgármesteri pályafutása alatt is fontos pozíciót töltött be a templomban Ámon jószágainak felügyelőjeként. Emellett Ahmesz-Nofertari isteni feleség papjainak elöljárója is volt. Mivel nagy kegyben állt az uralkodónál, hatalmas vagyont halmozott fel, és arra is engedélyt kapott, hogy feleségével, Szenetnaival közös szobrát felállíttassa a karnaki templomban[4] (ma a kairói Egyiptomi Múzeumban, CG 42126). Fennmaradt egy fekete gránit ülőszobra is, jobb karján II. Amenhotep kártusával. Széth nagadai templomából; ez ma a londoni Petrie Múzeumban található. Szennofer főleg thébai sírjából, a TT96 sírból ismert, ami kicsi, de szépen díszített; híres arról, hogy mennyezetére szőlőt és szőlőindákat festettek, ami a mennyezet egyenetlenségének köszönhetően térbeli hatást kelt. A díszítés miatt szőlőskertes sírnak is nevezik.[5] A sír a thébai nekropolisz Sejh Abd el-Kurna nevű részén található. Szennofer unokatestvérét, Amenemopet Pairit a közelben temették el, a TT29-ben.[6] Szennofernek és családjának temetkezési kellékeit megtalálták II. Amenhotep anyja, Meritré-Hatsepszut királyné Királyok völgye-beli sírjában, a KV42-ben is, ami felvetette, hogy talán Szennofer újrahasznosította ezt a sírt és valójában ide temetkezett. Szennofer és Szenetnai nevét viselő kanópuszedények előkerültek II. Amenhotep feleségének, Tiaa királynénak a sírjából, a KV32-ből is.[7] A gyakran Szennofer kertjeként említett kertalaprajz nagy valószínűséggel nem a saját kertjét ábrázolja, hanem egy olyan kertet, amelyről ő gondoskodott, esetleg ő tervezte.[8]
Irodalom
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia