Szenebmiu
Szenebmiu (uralkodói nevén Szeuahenré) az ókori egyiptomi XIII. dinasztia végének egyik uralkodója. Jürgen von Beckerath szerint dinasztiájának negyvenegyedik királya volt,[1][3][4] Darrell Baker szerint az ötvenhetedik.[5] Kim Ryholt szerint rövid ideig uralkodott, valamikor i. e. 1660 és 1649 között.[6] Említései![]() Szenebmiunak nem sok említése maradt fenn; sajnos a korszak legfontosabb forrásának számító torinói királylista VII. Szobekhotep neve után súlyosan károsodott, így a dinasztia utolsó 19 uralkodójának kiléte és sorrendje ebből a dokumentumból megállapíthatatlan.[6] Szenebmiu uralkodói neve, a Szeuahenré talán részben fennmaradt a papiruszon, amennyiben azonos a 8. oszlop 16. sorában szereplő Sze[…]uahenré névvel. Darrell Baker és Kim Ryholt megjegyzik, hogy ez az azonosítás messze nem áll stabil lábakon, mert megfelelhet a korszak egy másik kevéssé ismert királya, Szehaenré nevének is.[5] Ezt leszámítva SZenebmiut csak a III. Thotmesz idején összeállított karnaki királylista említi, a 49. helyen.[5] Szenebmiunak kevés korabeli említése maradt fenn, mind Felső-Egyiptomból. Darrell Baker és Daphna Ben Tor szerint ez azt jelezheti, hogy a XIII. dinasztia erre az időre már elvesztette az uralmat Alsó- és talán Közép-Egyiptom fölött is.[5][8] Egy mészkősztélé töredéke, melyet G. W. Fraser fedezett fel Gebeleinben 1893-ban és ma a British Museumban található (BM EA24895), említi „Ré fia, az ő testéből, Szenebmiu” nevét. A sztélé egykor a királyt ábrázolta a kettős koronával a fején, talán áldozatbemutatás közben, de a dombormű nagy része mára elveszett. Szenebmiu egy további említését II. Montuhotep Dejr el-Bahari-i halotti templomában fedezték fel, ahol egy kis naosz viseli a király titulatúráját.[5][6][7] Végül egy bot is előkerült, melyen szerepel Szenebmiu uralkodói neve, valamint a királyi pecsétőré, a mocsárlakók elöljárójáé, Szenebnié. Ez a Karnakkal szemben, a Nílus nyugati partján lévő Kurnából került elő egy sírból, melynek pontos helye mára elveszett.[5] Jegyzetek
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia