Országgyűlési képviselőként 1888 körül, Ellinger felvétele alapján
Egerben végezte iskoláit, míg a jogot az 1860-as évek elején a budapesti egyetemen hallgatta; ugyanekkor hirlapírással foglalkozott. 1863. január 1-jén a Mátra című politikai lapot alapította és szerkesztette 1864. június 30-ig Egerben. Az alkotmány helyreállítása után Heves megye jegyzőjévé választotta, 1869-ben azonban a királybiztosság idején felfüggesztetett állásától és egy évig állott felségsértési vizsgálat alatt az ismert Heves megyei határozat miatt, melyben a megye az ország teljes függetlenségének visszaállítását követelte. 1871-ben párbajba keveredett, ellenfele elesett és ismét egy évig vizsgálat alatt állott, három havi fogságát ki is töltötte. 1872-ben a mohácsi kerületben léptette föl a 48-as párt, de kisebbségben maradt. 1873-ban a dunapataji kerület megválasztotta. 1874-ben átvette pártja közlönyének, a Magyar Ujság-nak szerkesztését 1875. március végeig, amikor fuzionálva a párt másik közlönyével, az Egyetértéssel, a szerkesztéstől visszalépett. 1878-ban szülővárosa mandátumát nyerte el; 1884-ben a somlói kerület, 1892-től Eger városa választotta meg, melyet 1896-ig képviselt, amikor Lukács László pénzügyminiszterrel szemben kisebbségben maradt; az 1901-1906. évi ciklusra azonban újra megválasztották Az Ugron-párt elnöke és az 1893-94. obstrukciónak egyik legtevékenyebb tagja volt. A szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottságának tagja lett. A függetlenségi és 48-as párt egyik alelnöke. 1906-tól 1910-ig Heves megyei főispán.
Cikkei a Pesti Naplóban (1862. 211. sz. Az egri lyceum és akadémia), a Honban (1864. 224. sz. Egy hang, gazdaközönségünk érdekében); az Egyetértésben (1886. 127. sz. A magyar hadsereg kérdése az 1802. országgyűlésen) sat.
Munkái
Az új megye. Észrevételek Tisza Kálmán miniszterelnök és be. ügyér «Közigazgatási bizottság» cz. törvényjavaslatára. Bpest, 1875.
Heves vármegye története. II-IV. kötet. Eger, 1890-93. (Ism. Nemzetgazdasági Szemle 1890. Az I. kötetet Balássy Ferencz írta).
A Kerepesi úti temető. A bevez. tanulmányt írta, az adattárat, a mutatókat és a szemelvényeket összeállította Tóth Vilmos. 2 db. = Budapesti Negyed 1999.
A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.
Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973.
A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Bp., 1905. Révai és Salamon ny.
Szecskó Károly: Az Egri Irodalom- és Művészetbarátok Köre 1894-1898. Eger, 1993-1994. = Agria XXIX-XXX.
Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.