Szarka László (geofizikus)
Szarka László Csaba (Derecske, 1954. április 23. –) magyar geofizikus, tudományos kutató, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Életpályája1977-ben végzett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen kitüntetéssel. Summa cum laude eredménnyel egyetemi doktorátust szerzett 1982-ben. 1987-ben kandidátus, majd 1997-ben a földtudományok doktora lett. 1977-től az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetében dolgozik Sopronban, 1991-től a Geofizikai Főosztály vezetője. Közben 1997 és 1999 között vendégtanár Párizsban ("professeur associé temporaire", Université Paris Sud). 1993-tól oktat a soproni egyetemen. 1999-ben habilitált Miskolcon. Ugyancsak 1999-től Sopronban az egyetemi Földtudományi Intézet vezetője. 2001-ben egyetemi magántanár, 2004-től pedig egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia 2013-ban levelező, majd 2019-ben rendes tagjává választotta.[2] Munkássága„A környezettudomány, a természeti világ védelmének észszerű megközelítése kevesebb politikai ideológiát, helyes természeti erőforrás-gazdálkodást, alapos természettudományi műveltséget és – mindenekelőtt – józan ítélőképességet kíván.” Föld és ember, MTA, székfoglaló beszéd, 2019. Kutatási témái: elektromágneses geofizikai kutatómódszerek; földi elektromágnesesség; környezeti geofizika. Tudományos cikkeinek száma meghaladja az 540-et. Székfoglaló előadásai
Díjai, kitüntetései
Jegyzetek
ForrásokTovábbi információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia