|
Szállási Árpád
Szállási Árpád (Nagyecsed, 1930. június 30. – Esztergom, 2012. július 9.) orvos, orvostörténész. ÉleteNyolcgyermekes család hatodik tagjaként született. Édesapja három elemit végzett, de gyermekeit taníttatta. Mint kitűnő tanuló a polgári után gimnáziumba került, Mátészalkán érettségizett. Előbb a nagykárolyi piarista gimnázium, majd 1946/47-ben az esztergomi gimnázium diákja volt. Máig számon tartják, hogy március 15-én a városháza erkélyéről ő szavalta Ady „A tűz márciusa” című versét. Tanárai magyar–francia–történelem szakos bölcsészi pályát ajánlották számára, itt kezdte, de a véletlen folytán az orvosi egyetemen folytatta Debrecenben. Választását nem bánta meg, az egyetemen mint eminens tanuló igyekezettel készült az orvosi hivatásra. Emellett folyamatosan kacsintgatott a bölcsészet egyes területei felé, rendszeresen hallgatta Hankiss János, Juhász Géza, Koczogh Ákos, Kardos Pál előadásait. Az egyetem befejezése után szeretett volna orvostörténelemmel foglalkozni, de mivel ilyen tanszék ekkor nem volt, rövid időre Jeney Endre professzor mellett kapott állást a Közegészségtani Intézetben, majd a kitűnő gyermekgyógyász Buda Károly főorvos munkatársa lett Debrecenben. Tőle nemcsak a szakma alapvető ismereteit sajátította el, hanem emberként is sokat tanult orvosi magatartásból, empátiából, szociális érzékenységből. 1956-ban megnősült. Felesége dr. Esztári Piroska bőrgyógyász. Két kivételes tehetségű fiúk kutatóorvos lett, mindkettő külföldön él családjával. Anyagi nehézségek miatt elhagyta Debrecent és Szatmárban, két év után Kesztölcön vállalt állást. Kesztölc után Esztergom következett, ahol szintén családorvosi munkát vállalt. A Hippokratész papjaként gyógyító Takács János körzetét vette át azzal az örökséggel, amely példaként szolgált. Alapító tagja volt a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak és tagja a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak is. Az 1966-tól kétévenként megrendezett kongresszusokon rendszeresen képviselte Magyarországot, legtöbbször saját költségén, színvonalas előadásaival. Érdemeit a honi társaság Zsámboki-éremmel és Weszprémi-díjjal jutalmazta. Hosszú éveken át ő szerkesztette az Orvosi Hetilap Horus elnevezésű orvostörténeti rovatát. Több mint 500 dolgozata jelent meg, valamint húsz könyve, több könyvrészlete, verseskötetei és szépirodalmi munkái láttak napvilágot. Orvostörténeti munkái az Akadémiai Kiadó, az orvostudományi társaságok, a Debreceni Egyetem, a Medicina Kiadó, valamint a Magyar Tudománytörténeti Intézet és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár gondozásában jelentek meg. Szépirodalmi műveinek többsége az Esztergomi füzetek sorozatban látott napvilágot. Szakcikkeinek nagy része az Orvostörténeti Közleményekben és az Orvosi Hetilap Horus rovatában, valamint az esztergomi eKórlapban jelent meg. Emellett többször is publikált az Esztergom Évlapjai, a Limes, a Debreceni Szemle, a Szegedi Műhely, az Új Forrás és a Magyar Tudomány hasábjain. Ő írta a Magyar nagylexikonban a múlt magyar orvosairól szóló szócikkeket. Orvostörténeti publikációi mellett több művelődéstörténeti és irodalomtörténeti írása is megjelent, számos alkalommal publikált magyar írók betegségeiről, orvosaikról, valamint azokról az orvosokról, akik jelentős szépirodalmi munkásságot is kifejtettek. A régi magyar és magyar vonatkozású orvostudományi munkák egyik legjelesebb tudója volt, s elismert szakértője volt az orvosi numizmatikának is. Tagja volt a „Hiúzszeműek Társaságának” Antall József későbbi miniszterelnökkel, Benedek Istvánnal, Vekerdi Lászlóval, Gazda Istvánnal és Birtalan Győzővel együtt. Rendszeresen találkoztak, éles vitákat folytattak társadalmi, szociális, kulturális és egyéb fontos kérdésekről. Személyesen ismerte az utóbbi évtizedek kiváló íróit, költőit, festőit, képzőművészeit, orvosait és kapcsolatot tartott hazai és külföldi kiválóságokkal. Szenvedélyes levélíró volt. Az évtizedek során több százra tehető azok száma, akikkel tartósan, rendszeresen levelezett. Levelei nem egyszerű információk, hanem sok részletre kiterjedő vitairatok, kritikák, tanulmányok. Többször szerepelt a rádió és a tévé műsoraiban, nagy orvostörténeti előadásai hangzottak el az MTV Tudóra sorozatában. Meggyőző, szuggesztív előadása, mondandójának hitelessége, lexikális tudása igazi élmény volt a hallgatók, nézők számára. Hűséges rajongója volt és maradt egyetemi városának. Életének egyik fontos álma 1994-ben valósult meg, amikor a Debreceni Orvostudományi Egyetem vezetői bevezették az orvostörténet oktatását a tananyagba speciális kollégiumként, egy év múlva alternatív tárgyként. Neki köszönhető Nemes Csaba nagy orvostörténeti munkájának (egyetemi kézikönyvének) a megjelentetése. Komoly segítséget nyújtott az egyetem Kenézy Orvostörténeti Gyűjteményének (múzeumának) létrehozásában. KitüntetéseiTudományos munkásságát az egyetem PhD és habilitációs fokozattal, kitüntetésekkel ismerte el. Nyolcvanadik születésnapján ünnepi tudományos ülésen méltatták érdemeit az egyetemen, és a Budapesten is, a Magyar Orvostörténelmi Társaságban. Tiszteletére emlékkötet is megjelent. Nagyecsed és két tartós munkahelye, Kesztölc és Esztergom, díszpolgárává választotta. MűveiOrvostörténeti művei
Szerzői közreműködésével készült orvostörténeti és művelődéstörténeti kiadványok
Szerkesztői, lektori közreműködésével készült orvostörténeti kiadványok
Szépirodalmi művei
Külső hivatkozásForrások
|
||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
