Sven-Åke Johansson
Sven-Åke Johansson, (Mariestad, 1943 –) svéd zeneszerző, dobos, költő, visual artist. PályafutásaJohansson a Bosse Skoglund tánczenekar dobosaként kezdte. 1965-ben Bobo Stenson mellett, valamint Spanyolországban és Franciaországban Ran Blake-kel játszott. Ezután részt vett a Globe Unity Orchestra első lemezfelvételén. 1967-ben tagja lett a Peter Brötzmann triójának. 1968 óta Berlinben él. Részt vett a „Modern észak-európai faluzene” a szabad improvizációs zene európai változatának kidolgozásában. Ezután felvette első albumát. Szokatlan anyagokat is felhasznált az ütős effektusokhoz ((pl. habszivacs, telefonkönyvek, stb.) Ezután a ma is létező Alex Schlippenbach duóra koncentrált, amelyben gyakran játszott harmonikán és improvizált verseket. Conrad Bauer és Ernst-Ludwig Petrowsky 1977-es premierjén lépett fel Nyugat-Berlinben. Petrowsky-val, Hans Reichellel és Rüdiger Carllal megalakította a „Bergisch-Brandenburg Quartetet”. Az Észak-európai dallam- és improvizációs zenekarában többek mellett szerepelt Carl Reichel, Wolfgang Fuchs, Radu Malfatti, Maarten Altena és Norbert Eisbrenner. 2001-ben jelent meg a "Proclamation I" című duóalbuma Per Henrik Wallin zongoristával. Johansson közel 40 lemez- és CD-felvételt készített, de számos verseskötete és egyéb szövege is megjelent meg. Festőként számos kiállítása volt. 1996-ban tizenkét traktorra adott koncertet Lipcsében. A „Die Harke und der Spaten“ (Gereblye és az ásó) című − ezt idéző színpadi darabját − Berlinben mutatták be. Lemezek
Jegyzetek
Források
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Sven-Åke Johansson című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. |
Portal di Ensiklopedia Dunia