Susanna Mälkki
Susanna Ulla Marjukka Mälkki (Helsinki, 1969. március 13. – ) finn karmesternő. Élete, munkásságaMälkki több hangszert is tanult már ötéves korától, de érdeklődése kilencévesen a cselló felé fordult. Ezirányú tanulmányait Helsinkiben Hannu Kiiskinél kezdte, azután Stockholmban folytatta. Itt egy alkalommal az iskolája meghívta karmesteri óra tartására Esa-Pekka Salonent, ekkor Mälkki ráérzett a karmesteri tevékenységre, és Jorma Panulánál tanult vezényelni. Csellótanulmányait továbbra is folytatta, és 1994-ben elnyerte a Turkui Nemzeti Csellóverseny első díját. 1995 és 1998 között a Göteborgi Szimfonikus Zenekar vezető csellistája volt, de a karmesteri tanulmányok miatt eközben Göteborg és Helsinki között ingázott, hogy a Sibelius Akadémián – egyetlen nőként – Jorma Panulánál, Leif Segerstamnál és Eri Klasnál karmesteri órákat vehessen. „…mindig is érdekelt a vezénylés. Zenekari játékosként mindig azt elemeztem, hogy mi működik és mi nem” – nyilatkozta. 1998-ban részt vett egy Salonen és Panula nevével jegyzett karmesteri workshopon a New York-i Carnegie Hallban. Karmesteri diplomáját 1999-ben szerezte meg. Ebben az évben a Musica Nován, Helsinki újzenei fesztiválján Thomas Adès Powder her face című operájának ősbemutatóját vezényelte – a szerző megelégedésére. Innentől kezdve szoros kapcsolata alakult ki a közreműködő Birminghami Kortárs Zenei Csoporttal.[6][7] 2002 és 2005 között a norvégiai Stavangeri Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője volt. 2004-ben mutatkozott be Párizsban az Ensemble InterContemporainnel (amit Pierre Boulez alapított 1976-ban), és 2006-ban az együttes zeneigazgatója lett. Ezzel ő lett az első nő, aki betöltötte a posztot, és 2013-ig maradt. Ebben az időszakban vendégszerepelt az Új-Zélandi Szimfonikus Zenekarral és a Saint Louis-i Szimfonikus zenekarral is.[6] 2007 júliusában sikerrel debütált a BBC Proms-on Pierre Boulez és Harrison Birtwistle műveivel,[8] a London Sinfoniettát vezényelte.[9][6] 2010-ben debütált a Los Angeles-i Filharmonikusokkal, és 2017-ben, kezdeti hároméves szerződéssel – első nőként – a zenekar vezető vendégkarmestere lett. 2013 és 2016 között a lisszaboni Gulbenkian Zenekar vezető vendégkarmestere volt. 2016-ban a Helsinki Filharmonikusok vezető karmesterévé nevezték ki, első nőként a zenekar történetében. Szerződését azután két lépésben, 2023-ig meghosszabbították, de 2021-ben közzétették, hogy 2023-tól Mälkki a zenekar vezető karmester emeritusaként munkálkodik.[10] Ő volt az első női karmester a Milánói Scalában, aki a 2011–2012-es szezonban Luca Francesconi Quartett című operájának ősbemutatóját vezényelte.[11] 2016-ban debütált a Metropolitan Operában, itt Kaija Saariaho finn zeneszerző L'Amour de loin című operáját dirigálta. [6] Susanna Mälkki napjaink egyik legkeresettebb karmestere, rendszeresen fellép Európa és Észak-Amerika legjobb zenekaraival. Korábban különösen a kortárs zeneszerzők (Thomas Adès, Thea Musgrave, Ligeti György) műveinek szakértőjeként ismerték, de otthonosan mozog a klasszikus zeneszerzők műveinek előadásában, és nemzetközileg elismert operakarmester is. Jelentős operaprodukciói közé tartozott 2014-ben Mozart Figaro házassága a Finn Nemzeti Operaházban és Janáček Jenůfa című operája a Hamburgi Állami Operaházban. 2021-ben debütált az Aix-en-Provence-i Fesztiválon, ahol Kaija Saariaho finn komponista Ártatlanság című operájának ősbemutatóját vezényelte a Londoni Szimfonikus Zenekarral.[12][13] Elismerései2011-ben kitüntették a Finn Oroszlánrend Pro Finlandia, Finnország egyik legmagasabb elismerésével. 2014-ben megkapta a francia Officier de l′Ordre des Arts et des Lettres (Művészetek és Irodalom tisztje) címet, 2016-ban pedig a Chevalier of the Légion d′honneur (a francia Becsületrend lovagja) kitüntetést. 2017-ben elnyerte a Nordic Council zenei díját. A londoni Királyi Zeneakadémia és a stockholmi Svéd Királyi Zeneakadémia tagja.[12] FelvételeiVálogatás az AllMusic és a Discogs adatai alapján.[14][15]
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia