Stadtilm
Stadtilm település Németországban, azon belül Türingiában. Lakosainak száma 8408 fő (2023. december 31.).[1] Erfurttól délre fekvő település. TörténeteStadtilm két fontos útvonal kereszteződésében fekszik, ennek volt köszönhető fejlődése is. A 13. században már vásárokat is tartottak itt, és még e században megkapta a városjogot is. A település a Schwarzburgok birtokai közé tartozott. 1275-ben a városban cisztercita zárdát alapítottak. A város számára s négy kapuval, tornyokkal ellátott körítőfal és két árok erős védelmet biztosított. Az 1525-ös felkeléskor a polgárság a parasztok mellé állt, vezetőjüket, Jacob Scherfet a felkelés véres elfojtása után Stadtilm másik négy polgárával együtt a város piacterén kivégezték. 1780-ban a városban súlyos tűzvész pusztított, amely során a város több mint fele a tűz martaléka lett, a Schwarzburgok kastéllyá átalakított kolostorával együtt. A város a tűzvész után nehezen állt talpra, és az iparosodás is lassan indult meg. GazdaságaA 16. és 17. században a környéken folytatott juhtenyésztés elősegítette a posztókészítő mesterség kifejlődését. Nevezetességek
GalériaNépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2017 és 2023 között
Adatok: Wikidata Kapcsolódó szócikkekTovábbi információk
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia