Solténszky Tibor
Solténszky Tibor (Nyíregyháza, 1953. május 12. – Budapest, 2016. május 23.) magyar dramaturg, rendező, színészpedagógus, művésztanár, a Magyar Rádió bemondója, dramaturgja, a Soltis Lajos Színház örökös tagja.[3] ÉletpályaFehérgyarmaton nevelkedett, ahol édesapja, dr. Solténszky Tivadar ügyvédként dolgozott.[4] A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett. Középiskolásként a Magi István vezette diákszínjátszó egyesület tagja volt. Egyetemi tanulmányait 1972-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, majd a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad színésze, később diák-vezetője lett. A társulattal részt vett progresszív színházi fesztiválokon (Wrocław, Nancy, Parma, Villach, Belgrád, Zágráb, Łódź). Tanult Józef Szajna híres Stúdió Színházában, valamint Jerzy Grotowski Laboratórium Színházában is. 1978 december 1-től a Magyar Rádió bemondója volt. A nyolcvanas évek elején rövid ideig dolgozott a Stúdió K-ban is. 1982. január 1-től a Rádiószínház dramaturgja, 2003. január 1-től annak megszűnéséig: 2011. június 30-ig, vezetője. Rádiós művészeti tevékenysége mellett számtalan újságírói területen volt aktív: újságot szerkesztett és cikkeket írt, olvasószerkesztőként dolgozott, rádióban és tévében egyaránt riporterkedett, miközben színházaknál is dolgozott dramaturgként, rendezőként. Egy ideig a POSZT válogató szakembere is volt, a Magyar Szín-Játékos Szövetség egyik alapítója, majd elnöke, a Színházi Dramaturgok Céhének elnöke volt. Az 1990-es évektől oktatási projekteket, szakmai táborokat vezetett. Kurzusokat vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetem média szakán. Tanított a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában, a KIMI-ben, Kárpáti Péter drámaíró iskolájában, a Soltis Lajos Színház stúdiójában es a felvidékre is rendszeresen járt. Oktatóként nyári táborokban is részt vett. A Magyar Versmondó Egyesület szakmai felkészítő műhelyét irányította. Válogatóként és előadóként folyamatosan részt vett a kazincbarcikai Ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon. A londoni Nemzeti Színház Kelet-Európának szánt színházi és drámapedagógiai szakmai továbbképzéseinek magyarországi koordinátora volt. Tanított Dublinban, az EDERED európai ifjúsági színházi kurzusán, az Interplay ’98 drámaíró fesztiválon Berlinben, ennek a fesztiválnak 2002-ben magyarországi szakmai igazgatójaként is bemutatkozott. Észtországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban a King Baudouin Foundation és az Európai Kulturális Alapítvány megbízásából vezetett szakmai tréningeket. Több színházi képzési szakanyag kidolgozásában vagy lektorálásában vett részt (OKJ, színész szakmai vizsga, dráma érettségi követelmény-rendszer). A MASZK Színészkamarai Egyesület színészvizsgáin számos alkalommal működött közre vizsgabiztosként. Több verslemez szerkesztő-rendezője volt. Számos drámai művet írt és adaptált színpadra, rádióra. Fontosabb rádiójátékai
RendezéseibőlFontosabb színpadi rendezései:
"Fontosabb rádiórendezéseim leginkább kortárs szerzők művei: Andrejewski, Erdős Virág, Papp Zoltán, Pataki Éva, Páskándi Géza, Péterfy Gergely, Thuróczy Katalin, Toepler Zoltán, Vajda Miklós, Vathy Zsuzsa, Vörös István és mások."[5] – nyilatkozta korábban. Dramaturg munkáiból
"Színházi dramaturgként dolgoztam Miskolcon, Egerben, Újvidéken, a budakeszi Kompániával, Celldömölkön, a szlovákiai Komáromban, Budapesten a Vígszínházban, a Szkéné Színházban, a Pinceszínházban, a Katona József Színházban, a Budapest Bábszínházban, a Traingspot társulattal a Bakelitben, és az Egyesült Államokban (Portland, Oregon, Artists Repertory Theatre)..."- mondta egy korábbi interjúban[5] Filmográfia
Publikációiból
EmlékezetAz Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) fennállása jubileumi, harmincadik évében 2019-ben, évente átadásra kerülő díjakat alapított. A Solténszky Tibor-díjat azon személyek kaphatják meg, akik munkásságukkal kiemelkedő eredményeket értek el a drámapedagógia és a diákszínjátszás területén.[6] Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia