Simonyi Károly Szakkollégium
A szakkollégium céljaA Simonyi Károly Szakkollégium lehetőséget nyújt a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatói számára az egyetemi tanulmányokon felül további szakmai tudás megszerzésére. A szakkollégium tanfolyamain a rendes egyetemi képzést jól kiegészítő elméleti és főként gyakorlati ismeretekre tehetnek szert a résztvevők. A szakkollégium olyan értelmiségi műhely szerepét igyekszik betölteni, ahol a tagok amellett, hogy elhivatottak a szakmájuk iránt, magukénak érzik az értékteremtés, az építkezés, a jobbátevés gondolatát, tudásukat, hozzáállásukat készek továbbadni. A szakkollégiumon belül működő szakmai körök a projektmunkák és a rendszeresen végzett szakmai munkák inkubátorai. A szakkollégium megteremti a feltételeket az önálló ötletek, elképzelések megvalósításához, cserébe a szakmai munka minőségének megtartását illetve színvonalának emelését várja el a közösség tagjaitól. A szakkollégisták igénybe vehetik a szakkollégium széles eszköztárát, műhelyeit és könyvtárát. A szakkollégium felépítéseA Simonyi Károly Szakkollégium a Schönherz Szakkollégiumból és a Schönherz Kollégium 20-30, esetenként 40 éves múltra visszatekintő szakmai köreiből jött létre. Tagjai a villamosmérnöki és informatikai szakma közel teljes palettáját művelik.
![]() A szakkollégium kapcsolata az ipari partnerekkel igen szoros, hiszen jelentős számban a szakma jeles képviselői a Szakkollégium köreiből, illetve a Kollégiumból és az Egyetemről került ki. A névadóSimonyi Károly a szakkollégisták számára nem csak a szakma iránt érzett tisztelete és elkötelezettsége miatt, alapos, jól felépített és mesterien megtartott, mérnökgenerációk számára emlékezetes előadásai, valamint a tanítás iránt érzett elhivatottsága miatt meghatározó. 2003 tavaszán az iránta érzett tisztelettől vezérelve vette fel szakkollégium a nevét. Simonyi Konferencia2023-ban már huszadik alkalommal rendezte meg a Simonyi Szakkollégium a Simonyi Konferenciát, mely Magyarország legnagyobb, kizárólag egyetemi hallgatók által rendezett éves szakmai rendezvénye [hiv.]. . A rendezvény célja, hogy az érdeklődők számára bemutassa a villamosmérnöki és informatikai szakma legújabb fejlesztéseit és kihívásait olyan előadások keretében, amelyek szakterülettől függetlenül mindenki számára könnyen érthetőek és élvezhetőek. A konferencia előadásai döntő többsége szabadon megtekinthetők a Budavári Schönherz Stúdió archív adásai közt vagy a szakkollégium youtube oldalán.
Díjai, elismerései
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia