Sheila Jordan
Sheila Jordan (Detroit, 1928. november 18. –), amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző. PályafutásaDetroitban született igen kiszolgáltatott körülmények között. Anyja tizenhét éves volt és alkoholista, amikor Sheila megszületett. Pennsylvaniában nagyszülei vették magukhoz. Az apját csak néhányszor látta egész életében. A nagypapa szintén alkoholista volt. Ennek ellenére a nagyszülők rendesen próbálták nevelni a kislányt, de egy komfort nélküli házban laktak, más családokkal együtt. A gyerek szívesen hallgatta az új énekeseket a rádióban, a zenei memóriája pedig olyan nagyszerű volt, hogy hallás után szinte mindent elsőre meg tudott jegyezni. Nyolc éves korában már színpadra mert állni. Az iskolában és a templomban is énekelt. Az 1940-es negyvenes években kezdte foglalkoztatni a dzsessz. A drákói szigorú nagynénje adott neki zongoraórákat. Sheila kis méretű kezei nem értek át a kellő szélességben a billentyűket, és ha melléütött, a nagynéni ütött. Ez nem tarthatott sokáig. Jordan az ötvenes években New Yorkba költözött és elmerült a dzsesszben. Lennie Tristano, Charles Mingus, és a későbbi férje, Juke Jordan voltak a mesterei. Charlie Parker oda volt Jordan abszolút hallásáért, és „millió dolláros fül”-nek becézte. Partnerei felismerték Sheila páratlan hangját, improvizációs fantáziáját, atmoszféra teremtő képességét. Sheila Jordan egyre inkább nem érezte otthon magát a többségükben komoly drogfüggő zenészek között. A kor Amerikájában tombolt a faji megkülönböztetés, a rendőrség zaklatta a szórakozóhelyek főként fekete vendégeit, akikkel ő sokat és szívesen volt együtt. George Russell egy nap elhatározta, hogy foglalkozni fog Sheila gazdag, tiszta és rezignált hangjával. Russel arra a szenvedésekkel teli gyerekkorban elsajátított tisztaságra volt kíváncsi, ami mélyen ott rejtőzött Sheilában. Amit Sheila Jordan George Russelltől megtanult, azt az énekesnő művészetében végleges megőrizte. Lemezek
Díjak
Jegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia