Scott Kennedy
Scott Kennedy (Calgary, 1997. március 31. –) kanadai válogatott labdarúgó, az osztrák Wolfsberger AC hátvéde. PályafutásaKlubcsapatokbanKennedy a kanadai Calgary városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Calgary Chinooks akadémiájánál kezdte. 2015-ben mutatkozott be a német Traunstein felnőtt keretében. 2016-ban az Amberg, majd 2017-ben az osztrák Grödig szerződtette.[1][2] 2018-ban az Austria Klagenfurthoz igazolt.[3] 2020. augusztus 18-án a német másodosztályban szereplő Jahn Regensburghoz csatlakozott.[4] Először a 2020. október 31-ei, Paderborn ellen 3–1-re elvesztett mérkőzés 72. percében, Florian Heister cseréjeként lépett pályára.[5] Első gólját 2021. július 31-én, a Sandhausen ellen hazai pályán 3–0-ás győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.[6] 2023. július 14-én kétéves szerződést kötött az osztrák első osztályban érdekelt Wolfsberger AC együttesével.[7] A válogatottbanKennedy 2021-ben debütált a kanadai válogatottban. Először a 2021. június 9-ei, Suriname ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára.[8] Statisztikák2024. augusztus 28. szerint[9]
A válogatottban
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia