Schwarzlose MG M.07/12

Schwarzlose MG M.07/12
Típus	géppuska
Ország	Ausztria
Tervező	Andreas Wilhelm Schwarzlose
Alkalmazás
Alkalmazás ideje	1907 - 1945
Használó ország	Osztrák–Magyar Monarchia Bolgár Királyság Magyar Királyság Csehszlovákia Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Román Királyság Törökország Német Birodalom Olasz Királyság Ausztria Görög Királyság Holland Királyság Lengyelország Svéd Királyság Finnország
Háborús alkalmazás	Első világháború Lengyel–szovjet háború Görög–török háború Második világháború
Műszaki adatok
Űrméret	8 mm
Lőszer	8x50mmR, 8 x 56 mm R
Tárkapacitás	250db/rakasz
Működési elv	késleltetett súlyzáras
Tömeg	19,6 kg
Fegyver hossza	945 mm
Csőhossz	530 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság	400 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	580 m/s
Max. lőtávolság	kb. 1800 m
Irányzék típusa	íves csapóirányzék
A Wikimédia Commons tartalmaz Schwarzlose MG M.07/12 témájú médiaállományokat.

A Maschinengewehr Patent Schwarzlose M.07/12 "el nem reteszelt, könyökcsuklóval fékezett önműködő lőfegyver, amelynél a gáznyomás a zárat és az adogatót mozgatja és így önműködően tölt, tüzel és ürít."[1]

Az Osztrák–Magyar Monarchia szárazföldi, vízi és légi haderejének rendszeresített géppuskája volt 1907-től az első világháború végéig.

Fejlesztés

A fegyvert a német származású Andreas Wilhelm Schwarzlose, a korban Európa szerte ismert konstruktőr 1902-ben tervezte meg és 1905-től kezdték gyártani az ausztriai Steyr Mannlicher-ben.

Működése

A cél a Maxim géppuskánál egyszerűbb szerkezet megalkotása volt, ami sikerült is a késleltetett tömegzáras működési elvnek köszönhetően. A zár tömegének csökkentése érdekében egy erős spirálrugót alkalmaztak, valamint egyéb mechanikus késleltetőket. A fegyver csövének lerövidítésével érték el, hogy a gáznyomás a megfelelő értékre redukálódjon.

A fegyver nyitott zárszerkezettel üzemelt, ennek köszönhetően javult a cső hűtése és csökkent a lehetősége a lőszer robbanásnak is. A fegyver rendelkezett egy olajozó készülékkel is, amely minden egyes lőszert megkent, nehogy beragadjon a hüvely a töltényűrbe. Ez az alkatrészt a későbbi módosítások alkalmával feleslegesnek bizonyult, mivel a zártömb súlyát megnövelték.

A cső hűtéséről körülbelül 3 liter víz gondoskodik, mely egy páncélozott tartályban, a cső körül volt. Egy tölcséres lángrejtő is csatlakozott a fegyvercsőhöz, ami jellegzetes alakot kölcsönzött a géppuskának, de ezt gyakran leszerelték. A géppuska másik jellegzetessége a hangja volt, amit a relatív alacsony tűzgyorsaságnak köszönhetett. Négy csövet rendszeresítettek a fegyverhez: ebből kettőt éles és kettőt a gyakorló lőszerhez.

A Schwarzlose MG.07/12 géppuska légi célra beállítva

A fegyverhez tartozott még egy háromlábú állvány is, amelyre egy kiegészítő páncéllemezt lehetett felszerelni. Az állvány kiegészíthető volt, így azt a lövészárokban vagy légvédelmi feladatokra is könnyebben tudták alkalmazni.

Lőszer

A Schwarzlose géppuska az Osztrák–Magyar Monarchia hadereiben rendszeresített Mannlicher 8x50R gyalogsági puskalőszert tüzelte. A teljes lőszer súlya 28,3 g, ebből az ogivál lövedék 15,8 g, a lőportöltet 2,7 g. A teljes lövedék 76,00 mm hosszú, ebből a hüvely 50,60 mm-t tesz ki. A lövedék átmérője 8,22 mm, míg a hüvelyperem átmérője 14,24 mm.

Rendelkezésre állt még a gyakorláshoz egy kiképző lőszer is, aminek fából volt a lövedéke. Ez a lövedék tüzeléskor, a csőtorkolat után 1 méterrel már széthullott, nem jelentett veszélyt.

Alkalmazó országok

Osztrák–Magyar Monarchia

cs. és kir. Hadsereg

A cs. és kir. Hadseregben minden ezred rendelkezett két, közvetlen neki alárendelt géppuskás szakasszal.

Az első világháború kitörésével ez a rendszer megváltozott. Minden zászlóalj kapott egy géppuskás szakaszt, amelyet leggyakrabban a negyedik századba osztottak be. A rajokra tagozódó géppuskás szakaszokat négy vagy több géppuskával fegyverezték fel.

Valahol a hegyekben

Minden géppuskát három ember szolgált ki. Rendszerint egy tizedes volt az irányzó, míg a másik két katona a fegyverrel foglalatoskodott: a kezelő a fegyverrel lőtt, a lőszeres pedig pedig a lőszert adagolta a fegyverbe. Menetek alkalmával a kezelő a géppuskát vitte a hátán az erre rendszeresített favázú hordkészüléken, míg lőszeres a lőszert vitte a fa rakaszokban.

Ha célhoz értek, akkor a géppuskás levette a hátáról a fegyvert tűzkésszé tette. A cső alatt kihajtotta a kétlábú fegyverállványt, míg a harmadik alátámasztási pontot a hordkészüléken képezték ki.[2]

A háború végére már majdnem minden hadosztálynak volt egy géppuskás zászlóalja. Ez három századdal rendelkezett, századonként nyolc géppuskával felszerelve. De az sem volt ritka, hogy csak négy darab jutott a századnak. Néhány egységnél előfordult, hogy a géppuskás századokat szétosztották a gyalogzászlóaljak között.[3]

cs. és kir. Haditengerészet

Amikor a fegyvert a Monarchia hadseregében rendszeresítették, a haditengerészet is kapott belőle. Kezdetben a hajók fedélzetén állították fel egy állványra. A háborús tapasztalatoknak köszönhetően az új dunai monitorokon és őrnaszádokon már forgatható páncélkupolába helyezték el a géppuskákat, külön-külön.[4]

cs. és kir. Légjáró csapatok

A Schwarzlose géppuskát a légierő gépein is használták. Vagy fixen beépítve az orrba támadó fegyverként, vagy pedig mozgatható állványon, mint védőfegyver.

Azért, hogy a légcsavarkörön is át tudjanak tüzelni, bonyolult szinkronizálót kellett építeni. Ennek a Schwarzlose géppuska viszonylag nagy késleltetése miatt volt szükség. A hatékony szinkronizáláshoz csak egy keskeny sáv állt rendelkezésre a motor fordulatszám tartományában. Ezért az osztrák–magyar vadászgépekben egy nagy és szembetűnő fordulatszámmérőt építettek be. A géppuska M16-os változatát már nagyobb pontossággal tudták használni, de a megnövelt fordulatszám tartomány elérése még mindig akadályokba ütközött, kivéve, ha Daimler szinkronizáló készülékkel látták el az adott repülőgépet. Az eredmény sohasem volt teljes mértékben kielégítő ezért a monarchia repülőgépeit gyakran felszerelték a Kravics jelzőkészülékkel. Ez egy ügyes lövedék becsapódás jelző készülék volt, ami figyelmeztette a pilótát, ha a szinkronizáló szerkezet meghibásodik.

Mielőtt az összehangolás problémáját megoldották, sűrűn lehetett a Schwarzlose géppuskákat a felső szárny közepén elhelyezett gyerekkoporsóban (Type-II VK fegyverkonténer) látni. Ez az elrendezést főleg a háború elején alkalmazták, később már csak kétüléses csatagépeken volt megfigyelhető.

A háború előrehaladtával először lyukakat vágtak a vízköpenybe, majd 1916 körül teljesen el is távolították azt a géppuskáról, így léghűtésessé téve azt. Ekkor az egész fegyvert is áttervezték, erősebb rugót építettek be, a jobb működés érdekében.

Mindezek ellenére a Schwarzlose géppuska hátrányos tulajdonságai a háború végéig megmaradtak: a töltényolajozó a hidegben besűrűsödött, a vászonheveder gyakran lett nedves és emiatt sokszor a légicsaták alatt akadt el a fegyver.[5]

Magyar Királyság

m. kir. Honvédség

A magyar királyi Honvédség megalakulását követően tovább használta a monarchiától örökölt fegyvereket, így a géppuskát is. Változás az 1930-as évek elején történt, amikor bevezették az új, 31.M (8x56R)géppuskatöltényt. Az új lőszer használatához a már meglévő fegyverek töltényűrét kellett felfúrni és az irányzékot kicserélni. Ezen átalakított fegyverek a 7/31.M jelölést kapták.

m. kir. Folyamerők

A 7/12. M Schwarzlose géppuska a magyar királyi Folyamerők őrnaszádjain és páncél-motorcsónakjain volt rendszeresítve. Ezt a típust 1931-ben felfúrták, hogy az új típusú, 31. M hegyes tölténnyel tudják alkalmazni.[4]

Csehszlovákia

Az első világháború után a Csehszlovák hadsereg is rendszeresített, majd gyártotta is a géppuskát Schwarzlose vz.07/24 néven a Janeček fegyverüzemben. Ez a fegyver már 7,92 x 57 Mauser lőszerrel tüzelt. A Szudéta-vidéken kiépített könnyű erődökbe (36-os és 37-es típusok) is ezt a típusú géppuskát építették be 1935 és 1938 között.

Svéd Királyság

A svéd hadsereg a Schwarzlose M 07/12 közepes géppuskát Kulspruta m/1914. (Ksp m/14) néven rendszeresítette. Közel 1300 darab fegyvert licenc alapján a Carl Gustafs Stadts Gevarsfaktori gyártott le Eskilstuna-ban. Az utolsó darabokat az 1930-as években adták át, majd a későbbiekben Browning modellekkel váltották le. Viszont a hozzá rendszeresített háromlábú fegyverállványt csak az 1980 körül vonták ki.

A fegyver olyan sikeres volt Svédországban, hogy a mai napig is megtalálható a Svéd Géppuskás Céllövő Érem előlapján a rajza.[6]

Holland Királyság

A Hadsereg elhatározta 1900-ban, hogy egy megfelelő géppuskát fog rendszeresíteni és sorozatban gyártani. Schwarzlose a fejlesztést 1906-ban kezdte el és 1908-ra lett kézzelfogható eredménye. Dacára annak, hogy a Schwarzlose minősége gyengébb volt, mégis ezt választották, mivel jóval olcsóbb volt, mint a riválisok ajánlatai. A Schwarzlose 1.500 Guldenbe, a Spandau 3.100 Guldenbe, a Hotchkiss fegyvere pedig 2.233 Guldenbe került. A másik tényező ami még az ár mellett közrejátszott az a könnyebb szétszerelhetőség, a kisebb tömeg és hogy könnyebb volt átállítani légvédelmi feladatokra. Azonban már 1908-ban korszerűtlennek számított a magas tűzgyorsasága miatt (az optimális 400-450 lövés/perc lett volna, szemben a meglévő 520-550-nel.

Mivel a háború 1908-ban már közel volt, mégis rendszeresítették a Schwarzlose M.08 géppuskát. A fegyver űrmérete 6.5 mm volt (akár csak a Lewis M.20-nak és a Mannlicher M.95-nek), de ezt 1925-ben felfúrták 7.9 mm-re.

Az első világháború várható kitörése miatt a tervezettnél több fegyvert rendelt meg a hadsereg: 75 db-ot 1910 áprilisában, 56 db-ot 1911 júliusában, 55 db-ot 1913 decemberében. Az 1915-ös évben már 300 db géppuska állt rendelkezésre, mígnem a tüzérségi nem módosítottak a fegyver néhány alapvető hibáján (pl.: minden egyes lőszer megolajozása a lovés előtt). Így aztán 1940-ig közel 2.000 módosított géppuskát gyártottak M.08/15 megjelöléssel.

A fegyvert egyaránt alkalmazta a gyalogság, a lovasság és a holland erődök kazamatáiba is beépítésre került. A lovassági változat 17 cm-el volt rövidebb, mint a normál méretű géppuska köszönhetően a módosításoknak.. Hollandia 1940 májusában körülbelül 2600 db Schwarzlose géppuskával rendelkezett, ebből 2006 db volt az M.18/15 változat.[7]

Finnország

Finnország a Téli Háború alatt vásárol a svédektől 12 db Ksp m/14 géppuskát. A Svéd önkénteseket, akik a Svenska Frivillig Kåren alakulatban szolgáltak, már csak a harcok végébe tudtak bekapcsolódni. A Téli Háború végeztével az önkéntesek hazavonultak, de a fegyvereiket Finnországban hagyták, a Svéd nép ajándékaként. Ez körülbelül 40 darab fegyvert jelentett, 1940 közepére már 52 Schwarzlose géppuskával rendelkezett a Finn hadsereg. A Folytatólagos Háborúra készülve újabb géppuskákat szereztek be. Így megközelítőleg 70 darab fegyverük volt ebből a típusból. 1943-44-ben aztán közel 60 darabot eladott a Svédeknek vissza. Az utolsó Ksp m/14 típusú géppuskákat az Interarmco-nak adták el 1960-ban.[8]

Lengyelország

Lengyelországban a fegyvert 1924-ben modernizálták: 7,92x57 mm Mauser töltény használatára alakították át és a csőhosszt is megnövelték 630 mm-re. Ennek a változatnak a típusmegjelölése wz. 1907/24 lett.

Törökország

Az Oszmán hadsereg csak egy maroknyi Maxim, Schwarzlose és Hotckiss géppuskával rendelkezett az első világháború kezdetén.

Jegyzetek

1. szerk.: Zachár Sándor: Katonai zseb-lexikon: 1939. Attila-nyomda Rt., 30. o. (1939) 
2. The machine gun section of the K.u.k IR 97 (angol nyelven). [2008. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
3. Peter Kempf; Jack Mueller: Schwarzlose M.07/12 8mm Heavy Machine Gun (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
4. Horváth János (1987). „A k. u. k. Kriegmarine és az m. kir. Folyamerők géppuskái”. Haditechnika (02). (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.) ^[halott link]
5. Horváth János (1987). „Gebauer Ferenc fegyverkonstruktőr”. Haditechnika (01). [2008. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.) 
6. O. Janson: The Swedish machineguns before 1950 (angol nyelven), 2008. február 24. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
7. De zware mitrailleur M.08 (Schwarzlose) (német nyelven). (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
8. FINNISH ARMY 1918 - 1945 MACHINEGUNS PART 2 (angol nyelven). jaegerplatoon.net, 2007. szeptember 27. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)

Irodalom

• Kékesi György (2008. július). „A géppuskák és golyószórók története. 1. rész. A kezdetektől az első világháborúig”. Kaliber, 48–49. o. 
• Hencz Kornél: Mannlicher M95 - 1. rész. www.kapszli.hu. [2009. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
• Szabó László. A géppuska regénye. Akadémiai Kiadó, 48–50. o. (1989). ISBN 963-05-5266-3 
• szerk.: Zachár Sándor: Katonai zseb-lexikon: 1939. Attila-nyomda Rt. (1939) 
• Hugo Schmid. Taktisches Handbuch, 11 (német nyelven) (1913) 
• George M. Chinn. The Machine Gun. Volume I (angol nyelven). Department of the Navy, 228–231. o. (1951)