Schick-próba

A Schick-próba alkalmazása, 1915-ben

A Schick-próba (Schick-teszt) egy orvosdiagnosztikai teszt, amellyel kimutatható, hogy valaki milyen mértékben védett a diftériabaktériummal szemben. A bőrreakciót Schick Béla magyar gyermekorvos Bécsben találta fel, 1912-ben.[1]

Eljárás

A teszt intrakután oltásból áll, amelyet az alkar belső felületére 0,1 ml oldat injektálásával végeznek. Ez a mennyiségű diftériatoxin megegyezik egy 250 grammos tengerimalac minimális halálos adagja ötvenedével. Azoknál a személyeknél, akiknek diftéria antitoxinjuk van, nem fog tünetet kiváltani, míg ilyen antitestek hiányában (nem immunis alanyok) a beoltási zónára korlátozódó hámsérülés mutatkozik, amely hólyagképződésből alakul ki, egy kis nekrotikus terület lehetőségével.

Bibliográfia

• Barile MF,– Kolb RW,– Pittman M.: United States standard diphtheria toxin for the Schick text and the erythema potency assay for the Schick text dose, Infect. Immun. 4. kötet, 3.szám, 295–306. o. 1971. szeptember[2]

Jegyzetek

1. Schick B.: Die Diphtherictoxin-Hautreaktion del Menschen als Vorprobe der prophylaktischen Diphtherie-heilseruminjection, Münchener medizinische Wochenschrift 60. 2608–2610. o., 1913
2. hozzáférés: 2009. március 29. a Schick-próba leírása (angolul)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Test di Schick című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.