Sandro Cois
Sandro Cois (Fossano, 1972. június 9. –) korábbi olasz válogatott labdarúgó, középpályás. KarrierjePályafutását 1988-ban kezdte a Torino csapatában. Egy évvel később, egy szezon erejéig a csapat kölcsönadta az ötödosztályú Saviglianesének. Egy év után visszatért a Torinóhoz, és egészen 1994-ig itt szerepelt. Legnagyobb sikere a klubbal az 1993-as kupagyőzelem volt. 1994-től nyolc évig a Fiorentina játékosa volt. Átigazolásának díja 4,5 milliárd líra volt.[1] A firenzei csapat ottléte alatt két kupagyőzelmet szerzett. Cois jól kiszolgálta a Fiorentina legnagyobb sztárjait, Rui Costát és Domenico Morfeót. A társak kiszolgálása mellett ő maga hét gólt szerzett. A 2002-2003-as szezont a Sampdoriánál töltötte, a szezon felénél kölcsönadták a Piacenzának. 2003 nyarán, mindössze 31 évesen a visszavonulás mellett döntött. 1998-ban Szlovákia ellen a válogatottban is bemutatkozhatott.[2] Bár tagja volt az 1998-as vb-re utazó keretnek, végül egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára.[3] Karrierjét összesen három válogatott-fellépéssel zárta. Sikerei, díjai
Jegyzetek
Külső hivatkozások |
Portal di Ensiklopedia Dunia