|
Sallai István
Sallai István (Baja, 1911. február 23. – Budapest, 1979. január 8.) könyvtáros. ÉletútjaIskoláit Baján végezte. 1931-től 1933-ig segédtanító volt Vaskúton és Baján, majd 1944-ig a kisszállási uradalomban tanítóskodott. 1945 és 1949 között Baján működött általános iskolai tanárként és igazgatóhelyettesként. 1949-ben – Erdei Ferenc közreműködésével – a Népművelési Minisztérium Könyvtári Főosztályára került előadónak. Létrehozta és ettől az évtől 1952-ig vezette a Népkönyvtári Központot. 1952 és 1959 között az Országos Széchényi Könyvtár módszertani osztályvezetőjeként, 1959-től 1974-ig a Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) főosztályvezetőjeként tevékenykedett. 1974-ben Szabó Ervin-emlékéremmel díjazták munkásságát. Munkássága„[...] a könyvtár valami élővízhez hasonlítható, az állandóan beleáramló új könyvek éltetik, állománya nem lehet egy adott dátum, az indulási időszak könyvtermésének üledéke.”
Sallai a könyvtárakról 1977-ben[1] Sebestyén Géza elgondolásai alapján és Sallai István vezetésével hozta létre a Népkönyvtári Központ a körzeti könyvtárakat, amelyek az általuk életre hívott falusi könyvtáraknak a hálózati ellátási elv szerint módszertani és szolgáltatási segítséget nyújtottak; azokat könyvekkel, bútorokkal és felszereléssel látták el. Míg 1949 végén tíz körzeti és négyszázhetvenegy falusi, 1951-ben harminckét körzeti és több mint háromezer falusi könyvtár működött az országban. Amikor 1952-ben egybeolvadtak a körzeti és a városi könyvtárak, és kialakult a járási és megyei könyvtárak rendszere, Sallai Sebestyén Gézával együtt azt az álláspontot képviselte, hogy a kis könyvtáraknak továbbra sem szabad önellátónak lenniük. Az 1960-as évektől – Szabó Ervinre hivatkozva – cikkeiben és előadásaiban hirdette, hogy a közművelődési könyvtáraknak nem az összes elérhető könyv összegyűjtésére és megóvására, hanem a könnyű hozzáférhetőség biztosítására kell törekedniük. Ebből következően a selejtezés és a gyarapodás mértékének nagyjából egyenlőnek kéne lennie. Az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács 1968-as békéscsabai ülésére készített, nagy visszhangot kapott előterjesztésében kifejtette: korszerűtlen a könyvtárügy népkönyvtárügyre és tudományos könyvtárügyre való felosztása; az aprófalvak könyvtári ellátása válságba jutott, csak a könyvtárosok erőn felüli munkájának köszönhetően nem veszítik el felnőtt olvasóikat; a könyvtárügy nincs megfelelő helyen a művelődéspolitikában; könyvtárnak csak az az intézmény nevezhető, ahol főhivatású könyvtáros működik, és amely a nemzeti könyvtermés javát megkapja – minden más csak kölcsönzőhely lehet. Számos tanulmányt szentelt a könyvtárépítés és -berendezés problémáinak. Monografikus jellegű munkái közül kiemelkedik a pályakezdő könyvtárosok számára Gerő Gyulával írt A könyvtári munka albuma és a Sebestyén Gézával közös A könyvtáros kézikönyve, amelyből nemzedékek tanultak könyvtárszervezési és -kezelési ismereteket. EmlékezeteBereczky László „univerzális zseninek” tartotta, „aki minden szakmában képes lett volna a csúcsra jutni”. Sebestyén Gézával írt összefoglalását a szocialista világ „első európai szintű könyvtártani monográfiájának” nevezte.[2] Szente Ferenc a KMK-ban uralkodó vélemény- és szólásszabadság megteremtőjeként,[3] Takács Miklós „a felszabadulás utáni magyar könyvtárpolitika egyik legtudatosabb harcosaként és legnagyobb hatású megalapozójaként” emlékezett meg róla.[4] Kövendi Dénes 1989-es megállapítása szerint alighanem Sallainak köszönhetően került a legtöbb „szellemi tápanyag az utóbbi évtizedek magyar könyvtárügyének vérkeringésébe”.[5] 1986-ban a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Sallai születésének hetvenötödik és Sebestyén Géza halálának tizedik évfordulója alkalmából emlékülést tartott az Országos Széchényi Könyvtár nagy előadótermében. 1989. február 3-án Sallairól nevezték el a kisszállási művelődési központot. Ma a település általános iskolája és diákotthona viseli nevét.[6] Főbb művei
Jegyzetek
IrodalomForrások
További irodalom
|
||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
