Sallai Imre

Sallai Imre
Született	Hollender Imre 1897. december 17. Erdőfüle
Elhunyt	1932. július 29. (34 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	politikus, újságíró
Halál oka	akasztás
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Sallai Imre témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Sallai Imre urnája a Fiumei úti temető Munkásmozgalmi Mauzóleumában

Sallai Imre, tévesen néhol Sallay, 1916-ig Hollender,[2] (Erdőfüle, 1897. december 17. – Budapest, 1932. július 29.) magántisztviselő, mozgalmi vezető, kommunista pártmunkás és politikus. A biatorbágyi merénylet elkövetésével Fürst Sándorral együtt megvádolták, elítélték és kivégezték.

Élete

Erdőfülén született.[3] A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének tagja volt. Jó viszonyba került Korvin Ottóval, akivel együtt szerveztek antimilitarista mozgalmat az első világháború alatt (lásd forradalmi szocialisták). 1918. január 1-jén a katonákhoz címzett röpiratokat adtak ki, melyben a szovjet forradalom követésére buzdították őket. Május 6-án letartóztatták és csak az őszirózsás forradalom győzelme után került szabadlábra. A Vörös Katona című lap szerkesztője lett, mígnem 1919 februárjában a többi kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták, s március 19-én engedték szabadon.[4] A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályán Korvin Ottó helyettese volt, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd Moszkvába emigrált, ahol a Nemzetközi Vörös Segély kimunkálásában vett részt. Magyarországra küldése Moszkvából Kun Béla javaslatára történt,[5] hogy az illegális kommunista sajtó feladatait dolgozza ki.

Kivégzése

A huszonkét halálos áldozatot követelő biatorbágyi merénylet elkövetésével a kormány a kommunistákat vádolta meg. (Ennek az volt az oka, hogy találtak egy levelet a romos híd alatt, mely a kapitalistákat fenyegette meg a munkásosztály nevében.)[6] Napokon belül bevezették a statáriumot.

Bár két hónap múlva megtalálták a valódi tettest, Matuska Szilvesztert, Sallait majdnem egy évvel a biatorbágyi robbantás után, 1932. július 15-én elfogták és Fürst Sándorral együtt vád alá helyezték.[7]

Mivel a büntető eljárás halálbüntetéssel is sújtható tett (nevezetesen a "törvényes rend erőszakos megdöntésére irányuló bűntett") miatt indult meg ellenük, a halálbüntetés eltörléséért mozgalmat indított a baloldal. Az ügyben József Attila által megfogalmazott röpiratnak Illyés Gyula a korrektora és egyben az aláírója volt, amiért a későbbiekben perbe fogták.

Sallait és Fürstöt – két hét kínvallatás után – halálra ítélték. A Magyarországi Vörös Segély kampányt indított megsegítésükre, nemzetközi tiltakozás is volt, ám a megmentésükre irányuló kísérletek sikertelennek bizonyultak; az ítéletet 1932. július 29-én végrehajtották. Sallai a bitófa alatt Kun Béla nevét kiáltotta. Sinkó Ervin elmélete szerint Kun Béla a belső pártharcok miatt már eleve azért küldette Sallait Magyarországra, hogy „megszabaduljanak tőle”, ezt akarta akasztásakor közölni.[8]

Emlékezete

• Derkovits Gyula: A kivégzés című ismert festménye Sallai kivégzésének hírére született meg.[9]
• Radnóti Miklós: Tört elégia című versében így utal a mártírhalált halt Sallaira és Fürstre:[10][11]

két férfi lóg két durva bitón
és apró hajakkal sodrott kötél
foszlik a súlyuk alatt.

• Illyés Gyula: Micsoda alkony című költeménye is a baloldali művészek körében hatalmas felháborodást kiváltó Sallai-Fürst kivégzésre reagál. A költő teljesen azonosul Sallaival és Fürsttel. Azt fejezi ki e versben nagy drámai erővel, hogy ő, "a gyáva" is osztozni szeretne szörnyű végzetükben.^[forrás?][12]
• Mesterházi Lajos 1955-ben Az a szép nap című novellájában dolgozta fel a Sallai-Fürst-pert.[13]
• A harcban élen járunk című – eredetileg német – mozgalmi dal magyar szövege úgyszintén megemlékezik az ártatlanul kivégzett két kommunistáról: Sallairól és Fürstről.
• A hamis vádak alapján elítélt két kommunista vezetőről a szocializmus idején számos utcát neveztek el országszerte. A mai Budapest határain belül Fürstre nyolc, Sallaira tíz utcanév emlékeztetett.[14] (Hogy csak a legismertebbeket említsük. a fővárosban az újlipótvárosi Tátra utca 1945–1992 között Sallai Imre nevét viselte, a pestszentlőrinci, róla elnevezett utca pedig 2013-ban lett átnevezve Cziffra György utcára.)[15]
• 1973-ban felállítottak egy Sallai–Fürst-emlékművet (Farkas Aladár alkotását), amit azonban a hármas metró Gyöngyösi utcai megállójának építésekor elszállítottak. Holléte azóta nem ismert.[16]
• Utca őrzi Sallai Imre emlékét Siklóson.[17]

Jegyzetek

1. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_bn_25_07_1999_3_2/?pg=80&layout=s
2. A Belügyminisztérium 75958. sz. rendelete. MNL-OL 30804. mikrofilm 286. kép 2. karton .
3. HU BFL VII.18.d 13/2108/1919
4. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 893.
5. Sinkó Ervin: Szemben a bíróval. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1983. 81. oldal ISBN 963 271 918 2.
6. Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány - Wenszky Nóra cikke, 2015. szeptember 29.
7. Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány - Wenszky Nóra cikke - 2015. szeptember 29.
8. Uo. 82. o.
9. Derkovits Gyula (magyar nyelven). Nemzeti Örökség Intézete. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
10. Radnóti Miklós: Tört elégia
11. Dr. Papp Attila: A lapátos hadsereg…'. [2023. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
12. Illyés Gyula: Micsoda alkony
13. szerk.: Sőtér István: A magyar irodalom története I–VI. Budapest: Akadémiai Kiadó (1962–1966)  815. oldal
14. Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány; Wenszky Nóra cikke; 2015. szeptember 29.
15. Öt utca kap új nevet (magyar nyelven). XVIII. kerület - Pestszentlőrinc-Pestszentimre. (Hozzáférés: 2022. március 29.)
16. Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány, Wenszky Nóra cikke, 2015. szeptember 29.
17. Két utca átnevezéséről döntött a testület Siklóson. www.bama.hu. (Hozzáférés: 2022. július 9.)

Források

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
• Sallai Imre. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. október 9.)

További információk

• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
• R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
• Mesterházi Lajos: A haza – Hősök voltak (elbeszélésgyűjtemény a magy. munkásmozgalom történeteiből, Bp., 1956);
• Illyés Gyula: Micsoda alkony;
• Radnóti Miklós: Tört elégia (vers);
• Pesold Ferenc: Újpesti ház (r., Bp., 1981);
• Máté György: Távirat éjfélkor (r., Bp., 1962);
• Nádass József: Sallai (vers, Márciusi szél Bp. 1959)
• Domokos István: Sallai István és Fürst Sándor pere (Bp., 1962);

Kapcsolódó szócikk

• Töreky Géza