SMS Büffel
Az SMS Büffel az az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének vontatóhajója volt 1888–1918 között. ÉpítéseA hajó építését 1887. július 30-án kezdték meg a pólai Arsenalban, Moriz Soyka, a cs. és kir. haditengerészet legfőbb hajóépítő mérnökének (Oberster Ingenieur) tervei alapján. 1888. március 13-án bocsátották vízre, 24-én került sor az első próbaútjára. Az építés júniusban fejeződött be, a Büffel (bölény) nevet szeptember 28-án hagyta jóvá I. Ferenc József. A hajó 129 118 koronába került. A legénységet 2 tiszt és 17 tengerész alkotta. A parancsnok általában fregatthadnagyi rendfokozatot viselt, mellé egy kadétot osztottak be.
Pályafutása1889-ben állt szolgálatba, április 11-én az SMS Gaukler torpedónaszádot vontatta Triesztbe, javításra. 1891-ben a gépésziskola (Maschinenschule) állományába vezényelték, 1892-től a trieszti tengerészeti körzet parancsnokság alárendeltségébe került. 1893-ban térképezési munkálatokban vett részt a Katina-sziget, valamint Grado és Sistiana körzetében. 1898-99 folyamán a partvédő tüzérség, valamint a haditengerészet tüzériskolája számára célvontatási feladatokat végzett, többek közt Cattaroban. 1901-ben kazáncserét végeztek rajta. 1908. február 25-én Brionitól nyugatra segítséget nyújtott az olasz zászló alatt hajózó Vico trabaccolónak, amely egy viharban elveszített árbócát. A bajba jutott hajót Polába vontatta be. A későbbi években ismét célvontatási feladatokat végzett Cattaroban és Polában. Az I. világháború folyamán többször hajózott az albán partvidéken. 1918. január 19-től a Tender 98 nevet viselte. A háború végén a délszláv hatóságok foglalták le, majd 1920-ban Olaszország kapta meg, itt rövid ideig Medolino néven szolgált. A hajó tervrajzait az Osztrák Állami Levéltár Hadilevéltára (Kriegsarchiv) őrzi.[1] Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia