A 2019-es Söngvakeppnin egy izlandi zenei verseny volt, melynek keretén belül a közönség és a zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Izlandot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban. A 2019-es Söngvakeppnin volt az huszonhetedik izlandi nemzeti döntő.[1]
Az élő műsorsorozatban tíz dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ezúttal is háromfordulós volt; két elődöntőt, február 9-én és február 16-án, illetve egy döntőt rendeznek, 2019. március 2-án. Az elődöntőben és a döntőben a közönség és a zsűri döntött a továbbjutókról, viszont a szuperdöntőben csak a nézők.
A verseny győztese a Hatari lett, akik Hatrið mun sigra című dallal képviselte az országot Tel-Avivban.
Helyszín
A verseny helyszínei a szigetország fővárosában, Reykjavíkban találhatóak. Az elődöntőket a Háskólabíó‑ban, a döntőt pedig a Laugardalshöllin‑ben rendezték.
A műsorvezetők
A 2019-es műsor házigazdái Fannar Sveinsson és Benedikt Valsson voltak.[2]
A résztvevők
A RÚV 2019. január 26-án este jelentette be az élő műsorba jutottak névsorát egy sajtótájékoztató során, melyet az ország fővárosában, Reykjavíkban tartottak meg.
A műsor győztesei
Előadó
|
Dal
|
Szerző(k)
|
Izlandi verzió
|
Angol verzió
|
Daníel Óliver
|
Samt ekki
|
Licky licky
|
Daníel Óliver Svensson, Linus Emanuel Josefsson, Peter Henning Göransson von Arbin
|
Elli Grill, Skaði, Glymur
|
Jeijó, keyrum alla leið
|
—
|
Bardi Johansson, Bjarki Hallbergsson
|
Friðrik Ómar
|
Hvað ef ég get ekki elskað?
|
What If I Can't Have Love?
|
Friðrik Ómar Hjörleifsson, Sæþór Kristjánsson, Ásmundur Jóhannsson, Arnþór Örlygsson
|
Hatari
|
Hatrið mun sigra
|
—
|
Einar Hrafn Stefánsson, Klemens Nikulásson Hannigan, Matthías Tryggvi Haraldsson, Hatari
|
Heiðrún Anna Björnsdóttir
|
Helgi
|
Sunday Boy
|
Heiðrún Anna Björnsdóttir, Sævar Sigurgeirsson
|
Hera Björk
|
Eitt andartak
|
Moving On
|
Hera Björk Þórhallsdóttir, Valgeir Magnússon, Örlygur Smari, Vignir Snær Vigfússon, Gunnar Smári Helgason
|
Ívar Daníels
|
Þú bætir mig
|
Make Me Whole
|
Nikos Sofis, Richard Micallef, Stefán Þór Steindórsson
|
Kristina Skoubo Bærendsen
|
Ég á mig sjálf
|
Mama Said
|
Sveinn Rúnar Sigurðsson, Valgeir Magnússon, Vignir Snær Vigfússon
|
Tara Mobee
|
Betri án þín
|
Fighting for Love
|
Andri Þór Jónsson, Eyþór Úlfar Þórisson, Tara Mobee
|
Þórdís Imsland
|
Nú og hér
|
What Are You Waiting For?
|
Svala, Bjarki Ómarsson, Stefán Hilmarsson
|
Első elődöntő
Az első elődöntőt február 9-én rendezték a Háskólabíó-ban öt előadó részvételével. A végeredményt csak a nézők szavazatai alakították ki.
Továbbjutott
Vigaszág továbbjutója
#
|
Előadó
|
Dal
|
Nézők
|
Helyezés
|
Eredmény
|
1
|
Hatari
|
Hatrið mun sigra
|
12069
|
1.
|
Továbbjutott
|
2
|
Þórdís Imsland
|
Nú og hér
|
4271
|
4.
|
Kiesett
|
3
|
Daníel Óliver
|
Samt ekki
|
2198
|
5.
|
Kiesett
|
4
|
Kristina Skoubo Bærendsen
|
Ég á mig sjálf
|
4779
|
3.
|
Továbbjutott
|
5
|
Hera Björk
|
Eitt andartak
|
8408
|
2.
|
Továbbjutott
|
Második elődöntő
A második elődöntőt február 16-án rendezték a Háskólabíó-ban öt előadó részvételével. A végeredményt csak a nézők szavazatai alakították ki.
Továbbjutott
#
|
Előadó
|
Dal
|
Nézők
|
Helyezés
|
Eredmény
|
1
|
Elli Grill, Skaði, Glymur
|
Jeijó, keyrum alla leið
|
2572
|
5.
|
Kiesett
|
2
|
Ívar Daníels
|
Þú bætir mig
|
3519
|
3.
|
Kiesett
|
3
|
Heiðrún Anna Björnsdóttir
|
Helgi
|
2772
|
4.
|
Kiesett
|
4
|
Tara Mobee
|
Betri án þín
|
3819
|
2.
|
Továbbjutott
|
5
|
Friðrik Ómar
|
Hvað ef ég get ekki elskað?
|
14968
|
1.
|
Továbbjutott
|
Döntő
A döntőt március 2-án rendezték a Laugardalshöllin-ben öt előadó részvételével. A végeredményt a nézők és a zsűri szavazatai alakították ki.
A szuperdöntőbe jutottak
#
|
Előadó
|
Dal
|
Nézők
|
Zsűri
|
Összesen
|
Helyezés
|
1
|
Friðrik Ómar
|
Hvað ef ég get ekki elskað?
|
21061
|
25356
|
46417
|
2.
|
2
|
Kristina Skoubo Bærendsen
|
Mama Said
|
20582
|
17391
|
37937
|
3.
|
3
|
Tara Mobee
|
Fight for Love
|
16274
|
3170
|
19444
|
5
|
4
|
Hera Björk
|
Moving On
|
20102
|
9488
|
29590
|
4.
|
5
|
Hatari
|
Hatrið mun sigra
|
24891
|
47513
|
72404
|
1.
|
Szuperdöntő
A győztes dal
#
|
Előadó
|
Dal
|
Szavazatok
|
Helyezés
|
1
|
Friðrik Ómar
|
Hvað ef ég get ekki elskað?
|
52134 (45.64%)
|
2.
|
2
|
Hatari
|
Hatrið mun sigra
|
62088 (54.36%)
|
1.
|
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kapcsolódó szócikkek