Rubik Ernő Zoltán
Rubik Ernő Zoltán (Budapest, 1981. december 26. –) zeneszerző, jazz-zongorista. Rubik Ernő gépészmérnök, pilóta unokája, Rubik Ernő építész, játéktervező fia. PályafutásaA Fillér utcai Általános Iskolában tanult, majd a Városmajori Gimnázium angol-számítástechnikai szakán érettségizett 2000-ben. 1998 és 2004 között az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongora szakán tanult. Felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Konzervatórium zeneszerzés szakára, ahol 2000 és 2004 között Kocsár Miklósnál és Fekete Győr Istvánnál tanult. 2003 nyarán a Nemzetközi Bartók Szeminárium zeneszerzés kurzusán is részt vett, ahol Michael Jarrel, Jonathan Harvey és Marco Stroppa voltak a mesterei. 2011-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt zeneszerzés szakon. Magántanártól tanult zongorázni 10 éves korától. Ezután szintetizátoron, később pedig számítógépen foglalkozott zeneszerzéssel. Fő alkotói területe az improvizatív zene. Saját zenekara a rubik.erno.quintet, amely free jazz és elektronikus zene, improvizált zajzene és popzene ötvözetét játssza. 2012-ben jelentette meg bemutatkozó CD-jét zenekarával Plasms címmel.[1][2] Zeneszerzői és színházi munkái
JegyzetekForrások
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia