Ron Thal
Ron Thal (művésznevén Bumblefoot) (New York, 1969. szeptember 25. –) amerikai gitáros, énekes, dalszerző, producer és hangmérnök. Bár sokoldalú zenész, az elektromos gitáron csillogtatja meg tudását. 2004-től a Guns N’ Roses tagja. Pályafutása1976-ban éppen hatéves volt, amikor meghallotta a KISS Alive! albumát. Azonnal tudta, hogy gitározni szeretne. Két éven belül már színpadon állt zenekarával, saját dalokat és feldolgozásokat is játszva, közben zenei tanulmányokat folytatva. Tizenkét évesen már otthonosan mozgott a jazzelméletben, és jó ritmusjátékos volt. Később meghallotta Eddie Van Halent, ami arra inspirálta, hogy a szólójátékba is beleássa magát. Ron tizenhárom évesen házi stúdiót kezdett építeni, ahol zenekarok felvételeit készítette, emellett pedig társait tanította gitározni. 1989-ben felvett egy demót, és elküldte Mike Varney-nak, a Guitar Player magazin kritikusának. Varneyt lenyűgözte az anyag, és 1994-ben leszerződtette Thalt saját kiadójához, a Sharpnel kiadóhoz. Thal két CD-t adott ki itt, mielőtt saját zenei produkciós céget alapított. Azóta újabb négy albuma jelent meg, immár Bumblefoot néven (első lemeze után), és számos más művész lemezén producerkedett. 2004-ben lépett be a Guns N’ Roses-ba ahol a turnék mellett a Chinese Democracy lemezen is hallható a játéka, de Lita Ford turnéján is kisegített. StílusaSok zenei stílusban jártas, köztük klasszikus és jazz műfajokban is. Zenéjében is megmutatkozik ez a sokszínűség, a hangzások eklektikus kavarodásában és a váratlan stílusváltásokban. Fejlett humorérzéke tetten érhető a szövegekben, hangszerelésében és játékstílusában. Gitárvarázslatai mindig előre viszik a zenét. Nála nem a zene szolgálja a gitárt, hanem fordítva. Szokatlan technikákat használ, abszolút egyéni hangzásokat hozva ki a hangszerből: például gyűszűt rak a jobb keze ujjaira, hogy egész magas hangokon játsszon és tappingeljen. Továbbá egyike azoknak a gitárosoknak, akik nemcsak hogy játszanak fretless gitáron, hanem tovább is fejlesztették annak technikáját. Felszerelés
Vigier Excalibur, Vigier Bumblefoot Guitar, Vigier Surfreter fretless
Line6 Vetta 2x12 Combo
Roland GR-30 gitárszintetizátor, Morley PDW-II hangerő/Wah pedál Diszkográfia
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia