Rock Hullám
A Rock Hullám egy négyrészes kislemezsorozat volt az MHV Pepita kiadónál. TörténeteA Rock Hullám, más néven a PM (Pesti Műsor) tehetségkutató versenyt 1980-ban rendezték meg. A középdöntőt a Metro klubban, a döntőt pedig a Budai Ifjúsági Parkban tartották. Az MHV Pepita, a rendezvény teljes hanganyagát rögzítette, a Magyar rádió felvételeként. A verseny tétje egy-egy féloldalas kislemez volt, az első helyezett egy teljes kislemezt készíthetett, míg a második és harmadik helyezettnek egy kislemezen kellett osztoznia. A verseny első helyezettje a budapesti Rockwell együttes lett, a második helyen a kalocsai Delfin Rt., harmadik helyen pedig az instrumentális progrock-ot játszó SOLARIS végzett. A rendezvényen olyan, ma már kultikusnak számító együttesek is felléptek, mint a HIT-Rock. ŐK ugyan nem értek el helyezést, viszont jól szerepeltek a versenyen, ezért az MHV jóvoltából ők is kaptak lehetőséget kislemez készítésére, amelyet ott helyben elkészítettek, koncertfelvétel formában. A kislemezek még nem láttak napvilágot CD formátumban. Együttesek
KiadványokI. Kislemez
Katalógusszáma: SPS 70450 (Stereo) II. Kislemez
Katalógusszáma: SPS 70448 (Stereo) III. Kislemez
Katalógusszáma: SPS 70449 (Stereo) IV. Kislemez
Katalógusszáma: SPS 70447 (Stereo) Források
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia