RímA rím az irodalomban egy stilisztikai eszköz, alapja a különböző ritmikai szakaszok vagy sorok végének (vagy akár a sorok közbeni szavak) hangjainak egyezése, „összecsengése”. A rím figyelemfelkeltő erejével segít az adott mű mondandójának hangsúlyozásában, s az emberi fül számára kellemes hatást kelt. A rím – ha fajtáját nem határozzuk meg eltérően – a sorvégi hangok egyezését jelenti. A szó eredeteA magyar „rím” szó valószínűleg az ó-francia rime kifejezésből származik, mely a görög ρυθμος-ból, a „ritmus” szavunk eredetéül is szolgáló kifejezésből ered. SzerkezeteA rímelés ritmusát az határozza meg, hogy a hívórím (a rím első fele) a rímvárás feszültségét kelti az olvasóban, melyet a hívórímre felelő a válaszrím old fel. A hívórímnek és a válaszrímnek megfelelően közel kell lennie egymáshoz, hogy a rím érvényesülhessen. Sorvégek összecsengése esetén a rímben részt nem vevő sorokat vaksoroknak nevezzük. RímfajtákA rím fajtája is a verselemzés fontos mozzanata lehet, mivel a rímes és rímtelen sorok aránya, a rímek elhelyezkedése, jellege a kifejezést nagyban szolgáló, fontos költői eszköz. (A rímtelen vers feszes, rapszodikus hangulatú, míg a páros rímek kiegyensúlyozott folyása harmóniát, nyugalmat tükrözhet.) Példáinkban az egymásra rímelő szópárokat vastagon szedve emeltük ki. Elhelyezkedés szerintVégrímA sorvégek csengenek össze. A leggyakoribb rímfajta, ha rímről beszélünk, legtöbbször végrímet értünk alatta. Kezdőrím (élrím)A sorkezdetek összecsengésén alapul. A magyar verselésben ismeretlen. Belső rímEgy verssoron belül két szó rímel egymással, legtöbbször a sor közepe és vége.
(Babits Mihály: Új leoninusok) Betűrím (alliteráció)Több, egymást követő szó kezdőbetűje azonos.
Az alliteráció tágabb értelemben szókezdő hangok, szűkebb értelemben a szókezdő mássalhangzók feltűnő gyakoriságú ismétlődése. Például:
Költői szövegekben a hangfestés stíluseszköze: például az esti hangulatot érzékelteti:
(Csokonai Vitéz Mihály: Az estve) A versritmus elemévé vált a Kalevalában, a klasszikus tamil, ó- és középír, a török és az ógermán versekben. Például:
(Kalevala) Az alliteráció túlzott, öncélú alkalmazása keresetté, modorossá teheti a verset:
(Babits Mihály: Egy szomorú vers) A memorizálást segítő szerepe miatt a népköltészetben, szállóigékben, mágikus szövegekben is gyakori. Például:
(Júlia szép leány)
Fogalma: Szavak kezdő mássalhangzóinak összecsengése a versben. Rímképlet szerintA versek szabályos rímszerkezetének jelölésére a rímképletet használjuk, ami az ábécé kisbetűiből áll. A rímképletben az adott mű elemzett részének összecsengő ritmikai szakaszait azonos betűkkel jelöljük, így kirajzolódik a versvégek összecsengéseinek kapcsolata. Keresztrím
(Vörösmarty Mihály: A merengőhöz) Páros rím
(József Attila: Mama) Félrím
(Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat) Bokorrím
(Kosztolányi Dezső: Mint aki a sinek közé esett) Bokorrímről (vagy halmazrímről) akkor beszélünk, ha kettőnél több (mondjuk n) sor azonos módon rímel, a következő n sor ettől eltérően, de szintén egymással azonos módon, és így tovább. Más meghatározások szerint, versszakokra osztott versekben fordul elő, ha egy versszakon belül minden sor vége összecseng. A középkorban gyakrabban alkalmazták, mint manapság, elterjedtnek számított a ma talán gyakoribb páros rímmel, illetve különféle más rímképletekkel szemben. Tommaso da Celano (1190 k.-1255) ferences barát apokaliptikus himnuszában:
(1-2. vsz.) Előfordul Balassinál, Zrínyinél, Kosztolányinál:
(Kosztolányi Dezső: Csacsi rímek) Igen tiszta formában található Vajda János: Nádas tavon c. versében:
(részlet) Ölelkező rím
(Arany János: A fülemüle) Ráütő rím
(Arany János: Both bajnok özvegye) Visszatérő rím
(Arany János: Zách Klára) A hangzók egyezése szerintTiszta rímA tiszta rím hívó- és válaszrímének minden hangzója teljesen azonos. A Vörösmarty előtti költészetre jellemző. Egyik fajtája az önrím, melyben egész szavak azonosságáról van szó:
(Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája) Másik, gyakrabban előforduló válfaja a rag-, ill. képzőrím, ahol a toldalékok egyeznek meg:
(Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája) AsszonáncA tiszta rímmel ellentétben az asszonánc jellemzője, hogy a rímelő szótagok magánhangzóinak egyezése mellett mássalhangzóik kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. (Nagyon ritkán előfordul, hogy a magánhangzók sem teljesen azonosak, de közeli rokonságban kell, hogy álljanak egymással.) A mássalhangzók különbözőségének mértéke nagyon széles skálán változhat. Ennek illusztrálására két szélsőséges példa:
(Arany János: Vojtina levelei öccséhez) Arany szellemes önhivatkozó versében a z és sz, ill. m és n hangzók közeli rokonsága miatt a két rímelő szótag szinte tiszta rímet alkot.
(Dolák-Saly Róbert: Volt-nincs róka) Dolák-Saly Igazságos Izom Tiborról szóló sorozatában alkalmazott rímekben a mássalhangzók ilyen nagy mértékű eltérése groteszk hatást kelt. Az asszonánc elnevezés a latin assonare = összehangzani szóból ered. A magyar asszonánc leggyakrabban két szótagra terjed ki. Irodalmunkban Vörösmarty alkalmazza először, Petőfi megújítja, Arany János elméletének megalapozója.
(Arany János: Toldi)
(Babits Mihály: Paysages intimes, 3. Alkony)
(Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat)
Ritmika szerintHímrímMás néven: éles rím. A rímelő szavak lejtése jambikus: virág – világ U – U - NőrímA nőrím vagy tompa rím a hímrím ellentéte: a rímpár ritmusa trocheus. élet – éget – U – U Különleges rímfajtákKancsal rímA mássalhangzók csengenek össze, és a magánhangzók térnek el egymástól.
(Weöres Sándor: Kancsal rím) KecskerímA hívó- és válaszrím azonos hangzású, attól eltekintve, hogy bizonyos mássalhangzóik (legtöbbször két szó kezdőbetűje) fel vannak cserélve. (Ritkábban a magánhangzók cseréjére kerül sor.)
Több mássalhangzó sorrendje is felcserélhető:
Kínrím (mozaikrím)A tiszta rím egy speciális fajtája: a rímelő szótagok azonos hangzásúak, de a szóhatárok különböznek:
(Zelk Zoltán: A sült csirke dala a tálon) NB. Nem kecskerímet, hanem kínrímet figyelhetünk meg a következő jól ismert idézetben:
További példák:
SorrímHa a kínrím egy-egy egész verssoron át tart, sorrímnek (másképp csacsipacsinak) nevezzük. Weöres Sándort idézzük; verse a magyar nyelv lehetőségeinek határait feszegeti:
(Weöres Sándor: Végrím)
Megjegyzés: A „laticel” szót a ma érvényes helyesírás szerint egy t-vel írják. Forrás: Kalmár László matematikus. Jelentése: egy fegyházigazgató parancsa a Kata nevű fegyenc őrizetének megszigorítására, arra az esetre, ha nevezettnek üreges gumiból készült művégtagja duzzadni kezd. ([1]) VisszhangrímAz ekhós rímben a visszhang a versszakok utolsó néhány szótagját megismételve teszi nyilvánvalóvá a kérdésben benne rejlő választ:
(Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal)
(Ismeretlen szerző) Csonka rímA rím érdekében vagy a hívó- vagy a válaszrím utolsó (néhány) szótagja hiányzik.
(Karinthy Frigyes: Szilveszter estén a kávéházban)
(Romhányi József: Varjúnóta) Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia