1962-ben az oktatási hivatal engedélyezte, hogy az épületet Prince Lucien Campbellről nevezzék el, emellett a kivitelezésre szerződést kötöttek a Purvis Constructionnel, a gépészeti munkákra a Urban Plumbing & Heatinggel, a villanyszerelésre pedig az L. H. Morris Electrickel.[2]
1963-ra elkészült a középső épület öt szintje, valamint a nyugati szárny két emelete;[1] ekkor az angol nyelvi, a szociológiai, a közösségi tanulmányi és részben más tanszékek is átköltöztek.[3][4] Az épület névadó ünnepsége az 1964-es tanév elején volt.[5] 1966 októberében elkezdődött a nyugati szárny hárommillió dolláros beruházás keretében való, nyolc szinttel való bővítése és a nagy előadóterem építése.[6] A munkálatok 1968-ra készültek el.[1]
1970. október 4-én 21:15 körül a földszinti mosdóban 20–24 rúd dinamit időzítve felrobbant. A csövek megrongálódtak, valamint négy mosdóban és tíz irodában keletkezett kár; a tetteseket soha nem találták meg. Az épületben tartózkodó három ember nem sérült meg. A helyreállítás 57 769 $-ba került.[7][8][9]
Tervezése
A modernista tömb főépülete öt, a nyugati szárny pedig tíz szintes, ezek egy előadóteremmel egészülnek ki.[1][10] A 33 méteres létesítmény a Hayward Sportpálya tornya után az egyetem második legmagasabb építménye.[11][12]
Az építkezés a tervek szerint 1962 és 1968 között, két fázisban zajlott volna.[1] Az épületet úgy tervezték, hogy minél kisebb zöldterületet foglaljon el,[13][14] külső homlokzatát pedig a campus régebbi épületeivel harmonizáló lapokkal burkolták.[13] Az Oregon Companion a tömböt különösen ronda fél-felhőkarcolóként jellemezte.[15]
↑Richard Engeman: The Oregon Companion: An Historical Gazetteer of the Useful, the Curious, and the Arcane. (angolul) Portland (Oregon): Timber Press. 2009. 64. o. ISBN 978-0881928990
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Prince Lucien Campbell Hall című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.