1948 és 1953 között tanult az Iparművészeti Főiskolán, ahol Schubert Ernő volt a mestere. 1953-tól 1957-ig a kistarcsai textilgyárban lakástextil-tervezőként dolgozott. 1957-ben Derkovits-ösztöndíjban részesült. Az Iparművészeti Főiskola gobelin- és szőnyegtervező szakcsoportjának docenseként 1960-tól tanított, 1980-ban a textil tanszék vezetője, 1981-ben pedig egyetemi tanár lett. 1960-tól festőként és grafikusként is dolgozott, kiállításokon szerepelt olajképeivel, grafikáival és az általa leginkább kedvelt akvarelljeivel. E munkái nagyészt magángyűjteményekbe kerültek. A Kilencek festői csoportosulás több kiállításának résztvevője volt. Számos jelentős közületi megbízást teljesített, alkotásai ma is sok középület díszei. 1954 óta minden jelentősebb iparművészeti rendezvényen részt vett. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 1958-tól titkára, majd 1963-tól 1968-ig főtitkára volt.
A Farkasréti temető 60/5. parcellájában, a 6-25-ös sírhelyen található sírja.
Munkássága
A több mint két évtized alatt általa tanított gobelintervező művészek máig mesterüknek vallják. A francia gobelintechnikát és a murális jelleget összetartozónak tekintette, a nagy felületek komponálása volt az igazi területe.
Elsősorban iparművészettel foglalkozott (gobelin, bútorszövet, szőnyeg). Az 1950-es években szakmai érdeklődést váltottak ki rackakísérletei, a fehér, a szürke, a fekete és a barna rackagyapjú felhasználása a rusztikus perzsaszőnyeg-technikában. Szőnyegei sorozatát natúrgyapjúból készítette (Royal Szálló rackaszőnyegei, Genf; Találmányi Hivatal nagy szőnyege, Budapest; Budapest Étterem nagy szőnyege, Moszkva; a Magyar Tudományos AkadémiaTibilisziki faliszőnyege; a Művelődésügyi Minisztérium: Tátra színes rackaszőnyege).