...A bábnak nincs mimikája, nekem meg kell keresnem azokat a mozdulatokat, amivel ki tudom fejezni, hogy ez a báb most gondolkozik. ... És ez az áttétel az, ami engem igazán érdekel.
”
– Pethő Gergő (Like Me! interjú, 2013)
12 évesen kezdett bábozni a Kolibri SzínházSzékely Andrea vezette Kreatív Gyermekstúdiójában, ahol egy évig Földessy Margittól tanulhatott színészmesterséget is. Hogy egy második szakmája is legyen, szakközépiskolába jelentkezett, ahol autóvillamossági szerelőnek tanult. A bábok világa azonban első pillanattól magával ragadta. 1999-től a Kolibri Színház felnőtt stúdiójának tanulója, majd 2000-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. 2004-ben végzett Meczner János növendékeként a színész szak bábszínész tagozatán. Szakdolgozatát „Bábszínház – eredetileg felnőtteknek” címmel[1] írta. 2004-ben Győrbe szerződött 4 évre a Vaskakas Bábszínházhoz, majd 2008-tól a Budapest Bábszínház művésze lett.
Harmadik Figyelmeztetés jubileumi gálakoncert (fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház, 2019)
Gyerekkorától vonzotta a zenélés is. Alapító tagja a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekarnak, amiben 2009-től dobol. A hangszeren autodidakta módon tanult meg egyetemi évei alatt játszani. Évfolyamtársaival alapította meg első együttesét, a Gepetto Kvartettet, miközben az alattuk járó musicalosztály zenekarával is koncertezett. Amikor Győrbe került egy The Paravans nevű formáció állt össze a Vaskakas Bábszínház és a Győri Nemzeti Színház színészeiből[2] (amivel a Kádár Kata revü és A brémai muzsikusok előadásokban is, élőben játszottak). Végül amikor visszajött Pestre, a Pesti Magyar Színház akkori színészeivel (Horváth Zoltán akit 2014-ben László Zsolt váltott,[3]Gémes Antos, Cserna Antal, Fillár István) és Wagner-Puskás Péterrel megalapították a „Harmadik figyelmeztetés”-t.