Pecséttan

Pembroke grófja (1130–1176) pecsétjéről készült 19. századi rajz

A pecséttan, más néven szigillográfia, görög eredetű névvel szfragisztika, az a tudományág, amely a levéltári dokumentumok hitelesítésére használt viasz-, ólom-, agyag- és egyéb pecséteket és azok lenyomatait tanulmányozza. Nemcsak a pecsétek és lenyomatok művészi tervezésének és előállításának szempontjait vizsgálja, hanem figyelembe veszi azokat a jogi, adminisztratív és társadalmi kontextusokat is, amelyekben felhasználásuk történt. A történelem egyik segédtudományaként tartják számon, mely kapcsolódik a diplomáciához, a heraldikához, a társadalomtörténethez és a művészettörténethez is. A pecséttan kutatóit szigillográfusnak nevezik.

Etimológia

A szigillográfia szó a latin sigillum szóból származik, amely 'pecsétet' jelent, és a görög γραφή utótagból, aminek jelentése 'leírás'. A kifejezést olasz nyelven (sigillografia néven) gyakorlatilag Anton Stefano Cartari alkotta meg 1682-ben.[1] Az angol nyelvbe jóval később került be: az Oxford English Dictionary által kiadott legkorábbi példányok, melyekben már szerepel a szigillográfia kifejezés, 1879-ből és amelyekben a szigillográfus kifejezés is megjelenik, 1882-ből valók.[2] Az alternatív kifejezés, a szfragisztika a görög σϕρᾱγίς szóból származik, jelentése 'pecsét': ezt a szót először 1836-ban jegyezték fel angolul.[3]

Története

Olivier de Wree Sigilla comitum Flandriae c. könyvének borítólapja (1639)

A pecsétek történelmi használatát a kutatók a 15. században kezdték el feljegyezni és tárgyalni, köztük Thomas Elmham bencés szerzetes és az Anglia történetét az ókortól VII. Henrik koráig megíró John Rous történész. A 16. és 17. században a pecsétek tanulmányozása már meglehetősen elterjedtté vált az anikváriusok körében. Figyelemre méltó korai kutatói és gyűjtői voltak az angol Robert Glover, John Dee, Sir Robert Cotton és a francia Nicolas-Claude de Peiresc. [4][5][6][7]

A pecsétekről szóló első közreadott értekezések közé tartozott Giorgio Longo De anulis signatoriis antiquorum (Milánó, 1615), a németalföldi tudós, Olivier de Wree Sigilla comitum Flandriae (Bruges, 1639) és Theodorus Hoepingk De sigillorum prisco et novo jure tractatus című művei (Nürnberg, 1642). A tudományág alakítására nagy hatást gyakorolt a történelmi segédtudománynak, a paleográfiának a megteremtőjeként is számon tartott francia bencés szerzetes, Jean Mabillon De re diplomatica (1681) és a német teológus, Johann Michael Heineccius De veteribus Germanorum aliarumque nationalum sigillis (1710) című műve. Angliában a heraldika jeles alakja, egyúttal antikváriusként és politikusként is tevékeny John Anstis egy jelentős tanulmányt állított össze a pecsétekről "Aspilogia" címmel, ami viszont kéziratban maradt, nem adta ki, így az első, Angliában a pecséttannal foglalkozó, nyomtatásban is megjelent mű John Lewis egy kevésbé részletes traktátusa volt, Dissertation on the Antiquity and Use of Seals in England címmel (1740).[8][9] A 19. század második felében a szigillográfiát német tudósok, köztük Hermann Grotefend és Otto Posse, valamint francia tudósok, köztük Louis Douët d'Arcq és Germain Demay fejlesztették tovább.

A bizánci kutatások egyik fontos tudományterülete a pecséttan, amely magába foglalja a bizánci ólompecsétlenyomatok, valamint a rajta lévő szövegek és képek tanulmányozását. Jelentősége mind a fennmaradt bizánci dokumentumok szűkösségéből, mind a nagyszámú, több mint 40 000 fennmaradt pecsétből adódik.[10]

Jegyzetek

1. Sandri, Leopoldo (1955). „La 'Sigillografia Universale' di Anton Stefano Cartari: contributo agli studi di sigillografia nel sec. XVII”. Rassegna degli Archivi di Stato 15, 141–88. o. 
2. "sigillography, n.". Oxford English Dictionary (Online ed.). Oxford University Press. (Subscription or participating institution membership required.)
3. "sphragistic, n. and adj.". Oxford English Dictionary (Online ed.). Oxford University Press. (Subscription or participating institution membership required.)
4. Harris, Oliver D.. Fragments of the past: the early antiquarian perception and study of seals in England, A Companion to Seals in the Middle Ages. Leiden: Brill, 129–54. o. (2019). ISBN 978-90-04-38064-6 
5. A Guide to British Medieval Seals. London: British Library and Public Record Office, 22–26. o. (1996). ISBN 0-7123-0410-X 
6. New, Elizabeth. Seals and Sealing Practices, Archives and the User. London: British Records Association, 29–32. o. (2010) 
7. Bascapé, Giacomo C.. Storia della sigillografia, Sigillografia: il sigillo nella diplomatica, nel diritto, nella storia, nell'arte. (Milan: Antonino Giuffré, 35–51. o. (1969) 
8. Harvey and McGuinness 1996, pp. 24–25.
9. Harris 2019, p. 148.
10. Oxford Dictionary of Byzantium. Oxford University Press, 1894–1895. o. (1991). ISBN 978-0-19-504652-6 

Kapcsolódó szócikkek

• Pecsét
• Pecséthenger
• Heraldika
• Embléma