Édesapja prof. Pócs Tamás akadémikus, édesanyja dr. Pócs Tamásné mikrobiológus.
Pályafutása
Zenei pályafutását a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium klubjában, a Sör együttesben kezdte 1973-ban. E zenekar tagja volt többek közt Tony Lakatos, Dévényi Ádám és Horváth/ Ablonczay Tibor is. Később, 1980-ig a Szintézis trió tagja Horváth/ Ablonczay Tibor és Geróts Zoltán társaságában. 1979-ben lépett be a Pókderby zenekarba, itt együtt zenélt Gömöry Zsolttal (Edda), Borhi Miklóssal (Madarak) és Horváth Charlie öccsével, Csabával. Eközben rövid ideig a CsigaBigában is játszott Waszlavik Gazember Lászlóval, és koncertezett a Vágtázó Halottkémek tagjaként is.
1982 őszén lépett be a Solaris zenekarba, mellyel több alkalommal koncertezett az USA-ban, Mexikóban és Brazíliában is. 1985-ben alapító tagja a Napoleon Boulevard zenekarnak. Itt tagságát nem szüntette meg, de 2016 augusztusában személyes okokból határozatlan időre felfüggesztette azt.
Két leánya van. Pócs Andrea (1984) és Pócs Anett Laura (1991). Andreától két unokája született. Tasi Damien Kende és Tasi Ciro Zete.