Otto Alscher
Otto Alscher (Perlasz, 1880. január 8. – Zsilvásárhely, 1944. december 29.) romániai német író, az irodalomtörténetben mint "Magyarország német költőjét" említik.[2][3] ÉleteApja Otto Alscher volt, akinek három gyermeke közül ő volt a legidősebb.[2] 1891-ben a család Orsovára költözött, ahol apja megnyitotta a térség első fényképészeti műtermét. Otto 1904-ben vette feleségül az óvónő Leopoldine Elisabeth Amont (másik nevén Else Alscher, aki maga is foglalkozott irodalommal). Házasságukból három gyermek született. Alscher később elhagyta családját, s egy nála húsz évvel fiatalabb tanárnővel, Elisabeth Amberggel élt együtt, akitől öt gyermeke született. Alscher magyar iskolába járt.[2] 1898-ban mint grafikus[3] végzett a Höhere Graphische Bundes-Lehr- und Versuchsanstaltban Bécsben. Közel állt a természethez, tisztelte Nietzschét, valamint kapcsolatban állt a bécsi bohém társasággal. Író és újságíró lett, házassága után házat épített Orsova mellett, ahol élt s dolgozott. 1911-től Budapesten dolgozott mint újságíró. Több lapnak is munkatársa volt, például a Pester Lloyd-nak, s egy ideig vezető tisztséget töltött ben a Budapester Tageblatt-nál, ahol olyan német szerzőket népszerűsített, mint például Nikolaus Schmidt, Johann Eugen Probst vagy Adam Müller-Guttenbrunn. 1915-ben katonai szolgálatra hívták be. Kezdetben támogatta a háborút, később azonban háborúellenessé vált. Frontszolgálat után 1916-ban malária miatt leszerelték,[2] ezután a sajtóban dolgozott. 1918-tól a Banater Bauernblatts szerkesztője volt,[4] később a Belgrader Zeitung, majd 1919-től a budapesti Deutschen Tageblatt szerkesztője lett.[2] Tagja volt a Deutschen Volksratnak (Német Néptanács),[3] amelyben a magyarországi német kisebbségek jogaiért, valamint a Bánság Romániához való csatolásáért kampányolt. Politikai okokból el kellett hagynia a fővárost, és a temesvári Deutsche Wacht majd a Schwäbische Volkspresse című lapoknál dolgozott.[2] Itt Franz Xaver Kappusszal közösen a régió germanizmusának egyik szószólója volt.[2] A romániai német etnikai csoport művelődési kamarájának 1943. január 16-án, Temesváron rendezett ünnepsége alkalmából Andreas Schmidt volksgruppenführer, a népi németek vezetője kitüntette.[5] Ezután visszatért vidéki házába.[2] A második világháború alatt Románia az 1944. augusztusi királypuccs után a szövetségesek oldalára állt. Alschert ez év szeptemberében Marosvásárhelyre internálták, ahonnan októberben megszökött, csaknem 100 kilométert sétált hazáig, de Orsova belvárosaban ismét letartóztatták, s rövid idő múlva a zsilvásárhelyi internálótáborban meghalt. MunkásságaMűveire a természet iránti szeretet jellemző. A Strömungen – Sieben Erzählungen neuerer Dichter (1919) című antológiában szerepel Die Hunde című novellája, amely egy sarkvidéki expedíciót ír le, a kutatók és a szánhúzó kutyák együttműködésének kudarcát annak tulajdonítja, hogy az emberek nem ismeriok sem a tájat, sem a kutyák természetét.[6] 1917-ben jelent meg első, állatmeséket tartalamzó kötete a Die Kluft, Rufe von Menschen und Tieren amelyhez Hermann Hesse írt előszót. 1919-1920-ban a bécsi szecesszió esztétikai-etikai normáit követte Kämpfer című regényével.[7] Tiergeschichten.Tier und Mensch című kötete az emberek és az állatok közti kapcsolatot dolgozza fel, Jack London munkáihoz hasonló stílusban. 1936-ban Alschert kritizálták Nietzsche ideológiailag nem megfelelő értelmezése miatt, emiatt a kiadó elutasította Zwei Mörder in der Wildnis című regénye megjelentetését, noha az korábban folytatásokban már publikálásra került. Válogatott művei
Jegyzetek
Források
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia