Orcs & Elves II
Az Orcs & Elves II egy fantasy szerepjáték videójáték formájában mobiltelefonra. John Carmack és a Fountainhead Entertainment fejlesztette ki, az id Software felügyelete alatt, majd az Electronis Arts adta ki 2007. november 15-én.[1] Ez a játék is, csakúgy mint az Orcs & Elves, a Doom RPG motorján alapszik. JátékmenetAz Orcs & Elves II egy FPS nézetben játszódó körökre osztott szerepjáték, amelynek játékmenete szinte teljesen megegyezik az Orc & Elves első részével. A harcokban itt is minden egyes mozgás, lövés vagy varázslás lépésnek számít, kivéve a fordulás és a fegyverek közti váltogatás. A játék úgy van kitalálva, hogy minden egyes lépésnél a játékos egy képzeletbeli négyzetrácsos padlón mozog, amely szerint minden egyes kocka egy lépést jelent a körökre osztott játék során, mindezt belső nézetben. Ebben a részben is kazamatákban játszódik a játék, ahol különböző méretű és berendezésű helységek, illetve szobák találhatóak, amelyeket bármikor bejárhat a játékos. Néhány ellenségnél is muszáj, hogy valamilyen stratégiát alkalmazzunk, mivel immunisak lehetnek különböző varázslatokra vagy támadásokra.[2] Néhány alapvető szerepjáték elem ebbe a részbe is bekerült, mint például a barlangokban való mászkálás, a karakter felfejlesztése, illetve tárgyak megvétele aranyért cserébe. Ahogyan a játékos egyre jobban a játék vége felé közeledik, úgy nőnek az egyes tulajdonságai, mint például az erőssége, az életereje és a védekezése. Közben pedig különböző titkos területeket, s tárgyakat fedez fel, illetve küldetéseket old meg. Habár a játékos csupán egy kezdetleges karddal és egy Ellon nevű varázspálcával rendelkezik a játék elején, később már egyre erősebb fegyvereket és páncélokat találhat, illetve vásárolhat magának aranyért az erre kinevezett boltokban.[3] A tárgyak akár lehetnek passzív és aktív hatásúak. A passzívakhoz például a pajzsok tartoznak, amelyek megvédik a játékost, vagy a gyűrűk és a kulacsok, amelyek viszont a játékos képességein javít. Az aktívakhoz pedig az erősebb fegyverek tartoznak, mint például a harci kalapácsok, a számszeríjjak vagy a varázspálcák. Pályák és fegyverek
Jegyzetek
További információkHivatalos oldalak
Ismertetők
Egyéb
|
Portal di Ensiklopedia Dunia