One Sweet Day
A One Sweet Day Mariah Carey amerikai énekesnő második kislemeze hatodik, Daydream című albumáról. A dalt Carey együtt írta régi dalszerzőtársával, Walter Afanasieff-fel, valamint a Boyz II Men együttes tagjaival, akikkel együtt énekli. A dal tartja az amerikai Billboard Hot 100 slágerlista rekordját mint a leghosszabb ideig listavezető dal (16 hétig). Az Egyesült Államokban ez a legsikeresebb olyan kislemez, melyet nem jótékonysági céllal jelentettek meg. A One Sweet Dayt David Cole halála ihlette, akivel Carey több albumán is együtt dolgozott. A dalban Carey és a Boyz II Men barátaik haláláról énekelnek, és arról, hogy egy szép napon újra együtt lesznek. FogadtatásaA Billboard-lista tekintetében mind Careynek, mind a Boyz II Mennek ez a legsikeresebb száma. Ez lett Carey tizedik és a Boyz II Men ötödik listavezető száma, és rekordnak számító tizenhat héten át állt az első helyen, 1995. november 26-ától 1996. március 16-áig. Korábban a Boyz II Men kétszer is tartotta ezt a rekordot, 1992-ben End of the Road című számuk tizenhárom, 1994-ben az I’ll Make Love to You tizennégy hetet töltött az első helyen. (Második alkalommal egy másik dallal osztozott a rekordvezető címén: Whitney Houston I Will Always Love You című számával.) A One Sweet Day Whitney Houston Exhale (Shoop Shoop) című számát váltotta a lista első helyén, márciusban pedig Celine Dion Because You Loved Me-je szorította le az első helyről. A dal a Billboard első helyén nyitott, ezzel Carey lett az első előadó, akinek két dala is a lista első helyén nyitott (a másik az előző kislemez, a Fantasy volt), és az egyetlen előadó, akinek két egymást követő száma érte ezt el. A dal negyven hetet töltött a Top 40-ben, és kétszeres platinalemez lett az Egyesült Államokban; az év végi összesített listán a 2. lett. Külföldön nem aratott akkora sikert, mint Carey korábbi számai. Új-Zélandon vezette a slágerlistát, de több országban is bekerült a Top 10-be: az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Ausztráliában és Kanadában. Európa nagy részén nem volt annyira sikeres, mint a Fantasy. A Boyz II Mennek azonban ez volt a legnagyobb sikeres az Egyesült Államokon kívül az End of the Road óta, és 2001-ben megjelent válogatásalbumukra, a Legacy: The Greatest Hits Collectionre is felkerült. A Fülöp-szigeteken ez lett Carey legnagyobb slágere, rekordnak számító 14 hétig vezette a slágerlistát. Az MTV Asia Hitlist listáját szintén rekordnak számító 11 hétig vezette. Az első rekordot máig tartja a dal az országban, a másodikat 2005-ben újra Carey döntötte meg, a We Belong Togetherrel. A One Sweet Dayt 1996-ban Grammy-díjra jelölték az év felvétele és a legjobb pop együttműködés kategóriákban. Carey és a Boyz II Men előadták a dalt a díjkiosztón. A dal egyik díjat sem nyerte el, másnap azonban bejelentették, hogy megdöntötte Whitney Houston rekordját a Billboard legtovább listavezető számaként. Videóklip és remixekA dal videóklipjét Larry Jordan rendezte, benne Careyt és a Boyz II Ment mutatják, amint megírják és felveszik a dalt a stúdióban. Azért a stúdióban, a felvételek közben készült a videó, mert sem az együttesnek, sem az énekesnőnek nem sikerült időt szakítania egy klipforgatásra. A dalnak kevés remixe van, az egyik, a Chucky’s Remix, melynek a producere Chuck Thompson, kissé R&B-sebb hangzású. A dal a cappella változatában, a Sweet a cappella címűben kissé mások a vokálok, és van egy intrója, melynek dallama később is felbukkan a dalban. Változatok
Helyezések
|
Portal di Ensiklopedia Dunia