Olivia Olson
Olivia Rose Olson (Los Angeles, 1992. május 21. –) amerikai színésznő, énekes, dalszövegíró. Legismertebb alakítása Vanessa Doofenshmirtz a 2008 és 2015 között futó Phineas és Ferb című sorozatban. Az Igazából szerelem című filmben is szerepelt. FiatalkoraOlsont Los Angelesben született, majd örökbe fogadták. Apjával, Martin Olsonnal, anyjával és testvérével él. Olson 2010-ben végzett az Agoura Középiskolában. Jamaikai és svéd származású. PályafutásaOlson első szerepe Joanna Anderson volt a Igazából szerelem című 2003-as karácsonyi filmben, ahol az All I Want for Christmas Is You című dalt énekelte. A rendező, Richard Curtis elmondta a film DVD-s kiadásában, hogy Olson éneke olyan tökéletes volt, attól tartottak, hogy a közönség nem hinné el, hogy egy tízéves gyermek valóban így tud énekelni, ahogy ő tette. És azt hinnék, hogy Mariah Carey énekli.[3] 2008 és 2015 között Vanessa Doofenshmirtz hangja volt a Disney animációs sorozatában a Phineas és Ferbben Gyakran tesz közzé saját zenét a YouTube-on. 2013. július 18-án kiadta debütáló lemezét a Beauty Is Chaos-t.[4] ![]() Szerepelt a Steven Universe egyik miniepizódjában, ami 2016. október 3-án. 2019 októberében kezdett el versenyezni az X Faktor: Celebrity című műsorban.[5] FilmográfiaFilm
Televízió
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia