Oliver Hardy
Oliver Norvell Hardy (Harlem, Georgia,[8] USA, 1892. január 18. – Hollywood, Los Angeles, 1957. augusztus 7.) amerikai színész, komikus. Leginkább a Stan Laurellel alkotott klasszikus páros, a Stan és Pan tagjaként ismert.[9] ![]() ![]() Élete és filmes pályája1892-ben Oliver Norvell Hardy néven született családja ötödik gyerekeként. Apja, Oliver, egy konföderációs veterán volt, aki 1862. szeptember 17-én az antietami csatában megsebesült, de semmi baja nem lett és megmenekült. Később vett egy részesedést a lakossági üzletágban és beválasztották, teljes munkaidőre vámszedőnek. Anyja, Emily Norvell, akinek egyik őse, az 1630-as évek idején élt Hugh Norvell Williamsburg kapitány volt. Apja, kevesebb, mint egy évvel a születése után meghalt. Bátyja, Sam Hardy meghalt egy fulladásos balesetben. Hardy kihúzta a testvérét a folyóból, de nem tudta újraéleszteni. Már kiskorában tehetségesen énekelt, később a jogi pályát adta fel a filmszínházért, így 1913-ban a floridai Lubin Company-hez került, ahol komikusként számos rövidfilmben játszott. 1914-ben debütált az Outwitting Dad filmben. Bár már 1921-ben együtt játszott Stan Laurellel a Lucky Dog című filmben, klasszikussá váló párosukat csak később ötölte ki Hal Roach producer. Ilyenformán az 1926-os 45 Minutes from Hollywood című film számít első közös csapatmunkájuknak.[9] Hardy, az 1932-ben készült zenedoboz című filmes alakításáért, amelyben Laurellel egy zongorát próbál felcipelni egy lépcsőn, Oscar-díjat kapott. Utolsó közös filmje Laurellel az 1950-ben készült Utópia című film volt. Hardy, élete során háromszor házasodott. Utolsó házassága egészen a haláláig tartott. HalálaHardy erős dohányos volt. 1954 májusában enyhe szívrohamot kapott. Ezek után, életében először aggódni kezdett az egészsége miatt és áttért a tudatos táplálkozásra. Ennek eredményeként pár hónap alatt leadott több mint 68 kilót. Laurelnek írt leveleiben egyszer arra utalt, hogy rákos beteg. Egyes olvasók ebből már arra következtettek, hogy a gyors fogyásának ez volt az igazi oka. Majd 1956. szeptember 14-én súlyos agyvérzést kapott, amely ágyhoz kötötte és megnémította. 1957. augusztus elején ismét elszenvedett egy agyvérzést, kómába esett és 1957. augusztus 7-én meghalt. 65 éves volt. Halálát agyi trombózis okozta. Halála után elhamvasztották. Sírja a Valhalla Memorial Park nevű temetőben található, Észak-Hollywoodban. Filmográfia
FordításEz a szócikk részben vagy egészben az Oliver Hardy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Jegyzetek
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia