1904-ben a kassai Felsőipariskolában, majd a budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult. 1905 és 1908 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Zemplényi Tivadar volt a mestere. 1908-ban a Müncheni Akadémián folytatta tanulmányait Angelo Janknál, egyúttal Hollósy Simonnál magániskolájátban is képezte magát. 1909-ben a Nagybányai Művésztelepre, majd Szabadkára ment, ahonnan 1912-ben Iványi-Grünwald Béla hívta meg Kecskeméti Művésztelepre. 1914 és 1917 között mint katonai szolgálatot teljesített, ez idő alatt 1916-17-ben a dalmáciai Neumban festett, s itt nevezték ki tisztnek. 1923-ban többekkel létrehozta a szabadkai festőművészek klubját, s a Vajdasági Képzőművészek Egyesületének zsűritagja volt. 1924-ben műtermet kapott Szabadka városától, cserébe megfestette több polgármester portréját is. Dolgozott a Nagybecskereki Művésztelepen, majd 1915-től 1934-ig többször kiállított a Műcsarnokban. 1947-től a szabadai figurális rajztanfolyam vezetője volt. 1953-ban belépett a Szerbiai Képzőművészek Egyesületébe.
Díjak, elismerések
1934: Szinyei Társaság nagydíja
1962: Szabadka város Októberi Díja.
Egyéni kiállítások
1961 • Oláh Sándor retrospektív kiállítása, Városi Kiállítási Csarnok, Szabadka
1986 • Oláh Sándor emlékkiállítás, Városi Múzeum, Szabadka.
Válogatott csoportos kiállítások
1951 • Szabadkán élő és dolgozó képzőművészek kiállítása, Városi Múzeum, Szabadka
1952 • Magyar képzőművészek kiállítása, Nagy terasz, Palics
1953 • Szabadkai képzőművészek kiállítása, a Városi Könyvtár olvasóterme, Szabadka
1954 • Szabadkai festők és szobrászok kiállítása a palicsi fürdő 100 éves évfordulója alkalmából, Nagy terasz, Palics
Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2002.
Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008.
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1999-2001.
Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.