Nagy "Csonttörő" János (Győr, 1975. január 27.–) világbajnok ökölvívó, olimpikon, edző.
Személyes adatok
1988–2001 között volt amatőr ökölvívó versenyző. 2001–2006 között profi ökölvívóként versenyzett. Beceneve: "Csonttörő" – "Bonecracker". 2005-ben, és 2009-ben gyermekei születtek. 2006-ban elvette első feleségét. 2009-ben kezdte meg edzői pályafutását, ami jelenleg is tart. 2018-ban újranősült, majd 2021-ben elvált.[1]
Életrajz
Középiskolai tanulmányai alatt kitanulta a pékmesterséget, majd ökölvívó edzői képesítést szerzett. Ökölvívó pályafutását 1988-ban, 13 évesen kezdte amatőrként, a Győri Dózsa színeiben, ahol nevelőedzője Őri József lett. Élete első mérkőzését serdülő korcsoportban, 37 kg-ban vívta, míg az utolsót már felnőttként, 25 évesen, 57 kg-ban.
2001-ben csatlakozott a profi ökölvívók táborához, ahol versenyzői pályafutását Klein Csaba edző kísérte végig. A "Csonttörő" (Bonecracker) becenevet is profiként kapta, erős ütései, rámenős, rakkolós ökölvívó technikája miatt. 25 mérkőzést vívott, melyből 24-et nyert meg, és csupán egyet veszített el. Csatái 56%-ban (24 győzelméből 14-ben) idő előtt, kiütéssel sikerült győzedelmeskednie. 2006-ban, több száz amatőr, és 25 profi mérkőzést maga mögött hagyva, visszavonult a versenyzéstől.
2006-ban nősült meg először. Első feleségétől két lánygyermeke született, Rebeka 2005-ben, Henrietta 2009-ben.
2009-ben kezdett edzőként dolgozni. Néhány évig a zsámbéki medencében, majd 2013-tól 2022-ig a HHKA S.E. ökölvívó szakosztályának vezetőedzőjeként tevékenykedett.
2018-ban házasodott újra. Második felesége Nagy-Szabó Juli ökölvívó és funkcionális edző volt, aki kezdetekben tanítványa, versenyzője, majd 2014-től edzőkollégája lett. Bár házasságuk véget ért, szakmai kapcsolatuk azóta is töretlen. Jelenleg is együtt dolgoznak Budapesten, a TJ's FightFamilyben.
Edzői pályafutásában is egyre szebb eredményeket ér el, több magyar bajnoki címet szereztek tanítványai. Kinevelt már női elite magyar bajnokot, számos felnőtt-, valamint korosztályos ezüst-, és bronzérmes sportolót. Eddigi legnagyobb edzői eredménye, hogy a 2018-as női elit Európa Bajnokságon részt vett tanítványa.[2]
"Életem a boksz
A gondviselés kegyes volt, és rásodort arra a pályára, melynek életem legmeghatározóbb, legfontosabb, és legkellemesebb élményeit köszönhetem.
Most már én vagyok az, aki igyekszem rávezetni tanítványaimat a siker útjára. Legyen szó kezdő, haladó, vagy versenyző szintű sportolóról, mindenki számára megtaláljuk azt, amiért bele szeret a sportágba, és elköteleződik az ökölvívás iránt.