Nagy Dávid (politikus)Nagy Dávid (Budapest, 1997. február 9. –) magyar politikus, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója, újpesti képviselője. ÉletrajzA Homoktövis Általános Iskolába járt, ezt követően ösztöndíjjal az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója 2012–2017 között. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán kezdte meg.[1] Egyetemi évei alatt több vállalkozásba is belefogott, 2019-ben a Minner Befektetőkereső-showjának döntőjébe jutott.[2] Emellett sérült gyermekeknek tartott úszásoktatást.[1] 2019 és 2021 között Déri Tibor polgármestersége alatt Budapest IV. kerületének önkormányzatában a polgármesteri kabinet tagja.[3] 2017-től a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistája, 2020-tól újpesti szervezője, 2021-től pedig pártigazgatója.[4] A 2022-es országgyűlési választáson egyéni képviselőjelölt volt Vas megye 1. számú választókörzetben, ahol 3,07% szavazatot ért el. 2023-ban a HVG.hu írása alapján felmerült, hogy a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást, de később kiderült, hogy ezt nem komolyan gondolta.[5][6] Később újpesti ügyekben írt cikkeivel, helyi csapatának segítségével városfelújító akcióival,[7]rasszista felirat rongálásával és padok megrongálásának fenyegetésével hívta fel magára a figyelmet Újpesten. A párt állítása szerint utóbbi miatt lejárató kampányt indított ellene a helyi DK.[8][9][10][11] 2023-ban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bejelentette, Nagy Dávid elindul a IV. kerületi polgármesteri címért a 2024. évi önkormányzati választásokon.[12][13] A kampány középpontjába az átláthatóság, a kifizetőhelyek csökkentése, a köztisztaság, valamint a Nagy szerint a várost Fideszes módszerekkel vezető Demokratikus Koalíció kritikája állt.[7][14] A 2024-es magyarországi önkormányzati választásokon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben 11,74%-os eredményt ért el a polgármester választáson Budapest IV. kerületében. A párt egyéni jelöljeinek átlagosan 17%-os eredményével 2 képviselő jutott be Újpest képviselő-testületébe: Nagy Dávid és Bauer Béla.[15] 2024-től a Magyar Kétfarkú Kutya Párt fővárosi kabinetvezetője.[16] MagánéleteFeleségével három gyermeket nevelnek, legnagyobb fiúk középsúlyos autizmus spektrum-zavarral él.[1][17][18] Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia