Szerkesztője volt a Népszabadság megszűnte után a lap újságírói által írt Fedél Nélkül lapszámnak[5] (581. szám, 2016. október 20., megjelent 37 000 példányban). A Népszabadság megszűnése után, 2017 februárjától a Népszava publicisztikai rovatvezetője.[6][7]
2022-től az ELTE BTK Modernkori Magyarország doktori iskola hallgatója, a Nagykörút építtetőit kutatja.[8]
Kulturális újságíróként számos várostörténeti cikke jelent meg, elsősorban a Népszabadságban, illetve annak 1992-2003 közt megjelenő Budapest mellékletében majd 2017-től a Népszava Szép Szó mellékletében. Jellegzetes sorozatai voltak az általa szerkesztett Képmentő, melyben a Népszabadság archívumából kiemelt régi képről szóló írások jelentek meg,[10] valamint a könyvként is kiadott, Lelőhely című sorozat, ahol "talált" családi dokumentumok alapján születtek család- és várostörténeti írások.[11]
A 2004-ben újraindult Budapest folyóirat szerkesztőbizottságának kezdetektől tagja, a lap állandó szerzője. Írásai forrásául szolgáltak számos várostörténeti anyagnak (a Wikipédiában is). A Nagy Budapest Törzsasztal alapító tagja, 2010 óta a Fortepan és a Kulturális Örökség Napja önkéntese, 2015 óta a Budapest100-ban is részt vesz önkéntesként. A 2015-ben alakult civil mozgalom, a Párbeszédet a várért kezdeményezés egyik alapító tagja.[12]
Főbb művei
Ráday Mihály: Jelenetek a pesti utcán. Az összekötő szövegeket N. Kósa Judit írta; az adattárat Déry Attila és Sántháné Antal Sára kész. Budapest: Karinthy kiadó. 1998. ISBN 2399981964653
N. Kósa Judit – Szablyár Péter: Föld alatti Buda. Budapest: Városháza Kiadó. 2007. = A mi Budapestünk, ISBN 9789639669062
N. Kósa Judit – Szablyár Péter: Föld alatti Pest. Budapest: Városháza Kiadó. 2002. = A mi Budapestünk, ISBN 9789639170476
N. Kósa Judit: Lelőhely. Budapest: Főpolgármesteri Hivatal. 2004. = Az én Budapestem, ISBN 9799639170826
A régi budapesti zsidónegyed. Szöveg N. Kósa Judit, fotó Baric Imre et al. Budapest: Corvina Kiadó. 2005. ISBN 9789631354225
Képszabadság: Válogatás a Népszabadság egyedülálló fotóarchívumából. Szerk. N. Kósa Judit. Pécs: Alexandra. 2015.
1. "Átkos" pillanatok
2. "Ha végre itt a nyár..."
3. "Holnapra megforgatjuk"
4. A technika csodái
Lapzárta: A Népszabadság-sztori. Szerk. Miklós Gábor, N. Kósa Judit, Kelen Károly. Budapest: Noran Libro Kiadó. 2016. ISBN 9786155667305
N. Kósa Judit: Elveszített névjegyek: Lelőhely – újratöltve. Budapest: Városháza. 2016. = Titkos Budapest, ISBN 9789631275384
N. Kósa Judit – Mártonffy Melinda – Hübner Teodóra: Jelek a térben: Lázár Antal építészete: The architecture of Antal Lázár. Budapest: Corvina Kiadó. 2019. ISBN 9789631365375
↑Nevének kiegészítésére - vagyis az "N" betű felvételére - a Magyar Rádió munkatársától, Kósa Judittól (Kokas Ignác feleségétől) való megkülönböztetés érdekében került sor. Az "N" betű jelentése: "N"em az a Kósa Judit Dési János: Sajtóstul a házba: Régi és új anekdoták a média világából. Budapest: Noran Libro Kiadó. 2017.
↑ (2016. 2016-12-31). N. Kósa Judit megnémult [8:40]. A jelenet helye a filmen: 0:25. [2020. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2017-8-28.)
↑A Lelőhely a Népszabadságban 1996-tól 2016-ig jelent meg, a cikkek a nol.hu archívumában megtalálhatókArchiválva2017. június 30-i dátummal a Wayback Machine-ben. Az első írás A helyét kereső szobor 1996. május 3-án jelent meg (az még nyomtatottan jelent meg), 1996. október 11-től pedig a nol.hu-n is. A lap megszűnése után a Népszavában folytatódott tovább a sorozata ugyanazon a néven.