Női egyéni műkorcsolya az 1936. évi téli olimpiai játékokon
Az 1936. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya női egyéni versenyszámát február 11. és 15. között rendezték. Az aranyérmet a norvég Sonja Henie nyerte. A Magyarországot képviselő Botond Éva a 15. helyen végzett.
Eredmények
Hét bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend, az egyes szakaszokban (kötelező elemek, kűr) és az összesítésnél is, ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok, valamint az összesítés eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki:
„Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 4 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha a 4. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.)
„Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)
„Pont” (az összes bíró által adott összpontszám)
A kötelező elemek pontszáma
Kötelező elemek
A kötelező programot február 11 -én és február 12 -én rendezték.
Hely.
Versenyző
Nemzet
Többségi helyezések száma
Helyezések összege
Pont
1.
Sonja Henie
Norvégia (NOR)
5×1+
8,5
1760,9
2.
Cecilia Colledge
Nagy-Britannia (GBR)
7×2+
12,5
1735,8
3.
Liselotte Landbeck
Belgium (BEL)
4×4+
30,0
1644,7
4.
Vivi-Anne Hultén
Svédország (SWE)
4×4+
35,0
1638,2
5.
Gweneth Butler
Nagy-Britannia (GBR)
5×5+
37,0
1625,0
6.
Viktoria Lindpaintner
Németország (GER)
4×6+
44,0
1612,1
7.
Maribel Vinson
Egyesült Államok (USA)
4×6+
45,5
1622,9
8.
Hedy Stenuf
Ausztria (AUT)
4×8+
60,0
1571,8
9.
Emmy Putzinger
Ausztria (AUT)
5×9+
70,0
1547,4
10.
Grete Lainer
Ausztria (AUT)
4×10+
63,0
1560,6
11.
Botond Éva
Magyarország (HUN)
4×12+
83,0
1523,5
12.
Mollie Phillips
Nagy-Britannia (GBR)
4×12+
92,0
1523,9
13.
Inada Ecuko
Japán (JPN)
5×13+
90,5
1519,2
14.
Belita Jepson-Turner
Nagy-Britannia (GBR)
4×13+
85,0
1523,1
15.
Angela Anderes
Svájc (SUI)
5×16+
105,5
1504,1
16.
Bianca Schenk
Ausztria (AUT)
4×17+
123,5
1470,2
17.
Hertha Frey-Dexler
Svájc (SUI)
5×18+
124,0
1465,0
18.
Audrey Peppe
Egyesült Államok (USA)
4×18+
126,5
1467,4
19.
Yvonne de Ligne
Belgium (BEL)
5×19+
132,5
1454,6
20.
Věra Hrubá
Csehszlovákia (TCH)
4×20+
132,0
1456,0
21.
Fritzi Metznerová
Csehszlovákia (TCH)
4×20+
137,0
1444,5
22.
Louise Weigel
Egyesült Államok (USA)
4×21+
146,0
1424,8
23.
Estelle Weigel
Egyesült Államok (USA)
7×23+
149,0
1389,8
24.
Alise Dzeguze
Lettország (LAT)
7×24+
168,0
1103,7
–
Constance Wilson-Samuel
Kanada (CAN)
nem fejezte be
–
Nanna Egedius
Norvégia (NOR)
nem fejezte be
Kűr
A kűrt február 15 -én rendezték. A pontszám a bírók által adott pontok 15-szöröse.
Hely.
Versenyző
Nemzet
Többségi helyezések száma
Helyezések összege
Pont
1.
Sonja Henie
Norvégia (NOR)
4×1+
9,0
1210,5
2.
Cecilia Colledge
Nagy-Britannia (GBR)
6×2+
13,5
1191,0
3.
Hedy Stenuf
Ausztria (AUT)
5×3+
23,5
1141,5
4.
Emmy Putzinger
Ausztria (AUT)
4×5+
34,0
1125,0
4.
Vivi-Anne Hultén
Svédország (SWE)
5×5+
34,0
1125,0
6.
Liselotte Landbeck
Belgium (BEL)
4×6+
43,0
1108,5
7.
Maribel Vinson
Egyesült Államok (USA)
5×7+
49,0
1098,0
8.
Audrey Peppe
Egyesült Államok (USA)
6×10+
62,5
1075,5
9.
Grete Lainer
Ausztria (AUT)
5×10+
71,0
1053,0
10.
Viktoria Lindpaintner
Németország (GER)
5×10+
73,0
1057,5
11.
Inada Ecuko
Japán (JPN)
4×10+
70,0
1057,5
12.
Mollie Phillips
Nagy-Britannia (GBR)
5×12+
83,5
1039,5
13.
Věra Hrubá
Csehszlovákia (TCH)
5×13+
92,0
1017,0
14.
Bianca Schenk
Ausztria (AUT)
5×14+
91,5
1024,5
15.
Yvonne de Ligne
Belgium (BEL)
4×15+
110,0
982,5
16.
Angela Anderes
Svájc (SUI)
4×16+
111,0
984,0
17.
Hertha Frey-Dexler
Svájc (SUI)
4×18+
127,0
952,5
18.
Botond Éva
Magyarország (HUN)
5×18+
121,5
969,0
19.
Belita Jepson-Turner
Nagy-Britannia (GBR)
5×19+
126,0
945,0
20.
Fritzi Metznerová
Csehszlovákia (TCH)
5×20+
139,0
930,0
21.
Louise Weigel
Egyesült Államok (USA)
6×21+
138,0
930,0
22.
Estelle Weigel
Egyesült Államok (USA)
6×22+
152,5
882,0
23.
Alise Dzeguze
Lettország (LAT)
7×23+
157,5
862,5
–
Gweneth Butler
Nagy-Britannia (GBR)
nem indult
Végeredmény
Helyezés
Versenyző
Nemzet
Helyezési pontszámok bírónként
Több. hely. száma
Hely. össz.
Pont
1
2
3
4
5
6
7
1 Arany
Sonja Henie
Norvégia (NOR)
1,0
1,0
1,0
1,0
1,0
1,5
1,0
6×1+
7,5
2971,4
2 Ezüst
Cecilia Colledge
Nagy-Britannia (GBR)
2,0
2,0
2,0
2,0
2,0
1,5
2,0
7×2+
13,5
2926,8
3 Bronz
Vivi-Anne Hultén
Svédország (SWE)
4,0
4,0
3,0
4,0
3,0
7,0
3,0
6×4+
28
2763,2
4.
Liselotte Landbeck
Belgium (BEL)
6,0
5,0
5,0
3,0
6,0
3,0
4,0
5×5+
32
2753,2
5.
Maribel Vinson
Egyesült Államok (USA)
3,0
3,0
9,0
7,0
4,0
8,0
5,0
4×5+
39
2720,9
6.
Hedy Stenuf
Ausztria (AUT)
5,0
7,0
8,0
5,0
5,0
4,0
6,0
4×5+
40
2713,3
7.
Emmy Putzinger
Ausztria (AUT)
8,0
10,0
6,0
6,0
7,0
5,0
7,0
5×7+
49
2672,4
8.
Viktoria Lindpaintner
Németország (GER)
7,0
6,0
4,0
8,0
8,0
10,0
8,0
6×8+
51
2669,6
9.
Grete Lainer
Ausztria (AUT)
9,0
12,0
7,0
9,0
13,0
6,0
9,0
5×9+
65
2613,6
10.
Inada Ecuko
Japán (JPN)
11,0
9,0
11,0
11,0
12,0
12,0
11,0
5×11+
77
2576,7
11.
Mollie Phillips
Nagy-Britannia (GBR)
12,0
8,0
14,0
14,0
9,0
11,0
10,0
4×11+
78
2563,4
12.
Audrey Peppe
Egyesült Államok (USA)
10,0
11,0
13,0
13,0
10,0
13,0
15,0
6×13+
85
2542,9
13.
Angela Anderes
Svájc (SUI)
14,0
14,0
16,0
12,0
14,0
15,0
16,0
4×14+
101
2488,1
14.
Bianca Schenk
Ausztria (AUT)
19,0
18,0
10,0
16,0
16,0
9,0
14,0
5×16+
102
2494,7
15.
Botond Éva
Magyarország (HUN)
13,0
15,0
12,0
15,0
15,0
17,0
19,0
5×15+
106
2492,5
16.
Belita Jepson-Turner
Nagy-Britannia (GBR)
15,0
13,0
18,0
17,0
18,0
14,0
12,0
4×15+
107
2468,1
17.
Věra Hrubá
Csehszlovákia (TCH)
18,0
20,0
15,0
18,0
11,0
16,0
13,0
4×16+
111
2473,0
18.
Yvonne de Ligne
Belgium (BEL)
17,0
16,0
19,0
10,0
20,0
19,0
17,0
4×17+
118
2437,1
19.
Hertha Frey-Dexler
Svájc (SUI)
21,0
17,0
17,0
19,0
17,0
18,0
20,0
4×18+
129
2417,5
20.
Fritzi Metznerová
Csehszlovákia (TCH)
20,0
22,0
21,0
21,0
19,0
20,0
18,0
4×20+
141
2374,5
21.
Louise Weigel
Egyesült Államok (USA)
16,0
21,0
20,0
20,0
21,0
21,0
21,0
7×21+
140
2354,8
22.
Estelle Weigel
Egyesült Államok (USA)
22,0
19,0
22,0
22,0
22,0
22,0
22,0
7×22+
151
2271,8
23.
Alise Dzeguze
Lettország (LAT)
23,0
23,0
23,0
23,0
23,0
23,0
23,0
7×23+
161
1966,2
Források