Női egyéni íjászat a 2012. évi nyári olimpiai játékokon
A 2012. évi nyári olimpiai játékok női egyéni íjászat versenyszámát július 27. és augusztus 2. között rendezték a Lord´s Cricket Groundban.sok helyen nagyon híresek az olimpiai játékosok neve plakátokon és táblákon szerepelnek.melyek ezrek firkálnak és rajzolnak össze. RekordokA versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben: 72 nyílvesszős selejtező
A versenyen új rekord nem született. EredményekSelejtezőMinden versenyző 72 nyílvesszős teljesítménye alapján felállították a selejtező sorrendjét. A legtöbb pontot elért versenyző lett az első kiemelt, így haladva a legkevesebbig, aki a 64. kiemelt helyet kapja. Ezután a kiemelés alapján kieséses rendszerben folytatták a küzdelmeket. * - A két versenyző közötti holtverseny miatt kiemelési sorrendjüket sorsolással döntötték el. TáblaA versenyzők öt körben döntötték el a továbbjutó személyét. Minden körben három-három lövés után a magasabb összpontszámot elért versenyző 2, ellenfele 0 pontot kapott. Döntetlen esetén 1-1 ponttal gazdagodott mindkét fél. A továbbjutó személye a legalább 6 pontot elért versenyző lett. Amennyiben öt kör után is döntetlen (5-5) volt az állás, következett a szétlövés. Itt mindketten egy-egy nyílvesszőt használhattak és a magasabb pontszámot elért versenyző jutott tovább. Ha a pontszám azonos lett, a középponthoz közelebbi nyílvessző jelentette a győzelmet. (A táblázatban ezt (X) jelzi.) Döntők
1. szakasz
2. szakasz
3. szakasz
4. szakasz
Források
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia