Németh András (labdarúgó)
Németh András (Fokváros, 2002. november 9. –) dél-afrikai–magyar származású válogatott labdarúgó, csatár. A Bundesliga 2-ben szereplő Preußen Münster játékosa kölcsönben a Hamburger SV csapatától. PályafutásaKlubcsapatokbanPályafutása kezdetén a Vasas Kubala Akadémián ismerkedett a sportág alapjaival, majd 2016-ban került Belgiumba, előbb a Sporting Hasselt, majd a Genk csapatához. A 2018-as Puskás–Suzuki-kupát megnyerte a belga klub korosztályos csapatával. Ő lett a torna gólkirálya.[1] Genk és Lommel2018 októberében profi szerződést írt alá a Genkkel.[2] A 2019-2020-as szezonban pályára lépett az UEFA Ifjúsági Ligában.[3] A szezon második felére klubja kölcsönadta a másodosztályú Lommelnek, ott azonban csak két mérkőzésen lépett pályára, miután a koronavírus-járvány miatt a bajnokságot félbeszakították. 2020 augusztusában három évvel meghosszabbította a szerződését a Genkkel.[4] 2021 májusában bekerült a Genk Antwerp elleni bajnokira nevezett felnőtt keretébe.[5] 2022. január 16-án a Beerschot elleni mérkőzésen a 89. percben csereként lépett először pályára a belga élvonalban és a 93. percben ő állította be a 4–1-es végeredményt.[6] 2022. április 24-én két perccel a becserélését követően a 91. percben győztes gólt lőtt a Gent ellen a bajnokság rájátszásának első fordulójában, beállítva így az 1–0-ás eredményt.[7] Hamburg2023. január 27-én 2026-ig szóló szerződést kötött a német másodosztályban játszó Hamburger SV csapatával.[8] Február 5-én a 85. percben állt be csereként, majd a 94. percen megszerezte első bajnoki gólját a Hansa Rostock elleni mérkőzésen: beállította a 2–0-s végeredményt.[9] Február 11-én háromgólos hátrányban a 66. percben állt be a Heidenheim elleni mérkőzésen, és a 72. percben gólt fejelt, a végeredmény 3–3 lett.[10] 2023. április 22-én, a St. Pauli elleni bajnokit megelőző bemelegítő edzésen megsérült, majd az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy eltört a bokájában egy csont, így véget ért számára az idény. A német másodosztály 2022-2023-as idényében 11 bajnokin két gólt szerzett.[11] Sérülését követően 2023. augusztus 13-án lépett pályára először tétmérkőzésen a Hamburgban, és gólpasszt adott a Német Kupa első fordulójában az Essen ellen hosszabbítást követően megnyert mérkőzésen.[12] Preußen Münster2024. augusztus 23-án jelentették be, hogy egy idényre kölcsönvette a Preußen Münster csapata.[13][14] Másnap, az 1. FC Kaiserslautern ellen 1–0-ra elveszített hazai bajnokin mutatkozott be új csapatában; a 79. percben csereként beállva.[15] A válogatottbanNémeth Dél-Afrikában, Fokvárosban született, édesapja magyar, édesanyja dél-afrikai származású. Utánpótlás-játékosként a magyar korosztályos csapatokban szerepelt.[16] 2019-ben az U17-es válogatottal szerepelt az Európa-[17] és világbajnokságon.[18] 2021. augusztus 26-án Gera Zoltán szövetségi edző meghívta az U21-es válogatott keretébe az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre.[19] Október 7-én a lengyelek elleni 2–2-es döntetlen során a magyar csapat mindkét gólját ő szerezte.[20] 2022. június 7-én a Lettország ellen 2–0-ra megnyert U21-es EB-selejtező mérkőzésen 2 gólt lőtt.[21] A felnőttcsapatban2022. november 8-án meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a novemberi luxemburgi és a görög válogatottak elleni felkészülési mérkőzésekre készülő magyar válogatott 25 fős keretébe.[22] November 17-én góllal debütált a Luxemburg elleni 2–2-s barátságos mérkőzésén, előbb az 58. percben Ádám Martint váltotta, majd kilenc perccel később Kerkez Milos beadását lőtte az ellenfél kapujába.[23] StatisztikaKlubcsapatokbanUtolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2025. február 7.
A válogatottban
Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia