Musée Ducal Bouillon
A Musée Ducal Bouillon a vallóniai Bouillon belga város helytörténeti múzeuma a város felett emelkedő hegyen, Bouillon vára tőszomszédságában.[1] Története1947-ben néhány lelkes bouilloni lakos megalakította a „Régi Bouillon Barátai” (Les Amis du Vieux Bouillon) nevű egyesületet. 1951-ben ők hozták létre gyűjteményeik számára a bouilloni múzeumot Bouillon vára közelében, a „hercegi palotának” nevezett épületben, amely a 17. század vége felé épült, és a Bouilloni Hercegség kormányának egykori rezidenciája volt a La Tour d'Auvergne hercegek uralkodása alatt. Az első kiállítás a Történelem és folklór címet viselte, az Ardennek néprajza volt témája, megidézi a vidék lakóit, hiedelmeit, mesterségeit, szokásait egy sor hétköznapi tárgy bemutatása révén. A gyűjtemények 1958-ban bővülhettek, amikor a város a múzeumnak adott egy második épületet is, amit 1710 körül építtetett Nicolas-Joseph Spontin, a hercegség szuverén udvarának tanácsadója. A főként a középkornak és az első keresztes hadjárat eposzának szentelt második kiállítás természetesen Bouillon Gottfried nevéhez fűződik. Az itt bemutatott változatos, gazdag és tudományos színvonalú gyűjtemény a múzeum fő vonzereje. 1955-ben Pierre Rousseau nyomdásznak szenteltek kiállítást, 1971-ben pedig kivételes vadászfegyverek kollekcióját mutatták be királyi pártfogással. 1994-ben a múzeum integrálta a régi, 1715 körül épült őrházat is, amelyben öntőformák és gépek idézik fel két régi, mára megszűnt Bouillon-gyár, a La Ferronnerie Bouillonnaise és a Devillez-Camion kohászati termelését. 1997. december 1-jén II. Albert belga király a „Les Amis du Vieux Bouillon” nonprofit szervezetnek a „királyi társaság” címét adományozta. A nyitottság és minőség politikáját követve a múzeum 2000-ben a „Múzeumok és Társadalom Vallóniában” szövetség partner tagja lett, és 2001-ben csatlakozott a Luxemburg belgiumi tartomány múzeumainak chartájához. 2002. december 15-e óta a Ducal Múzeum multimédiás bemutatókat is nyújt a látogatók számára. Galéria
JegyzetekForrások
További információk
Kapcsolódó szócikk |
Portal di Ensiklopedia Dunia