Molnár Andrea (színművész)
Molnár Andrea (Budapest, 1980. szeptember 30. –) magyar színésznő. ÉletrajzAz általános iskola első 2 osztályát a Keresztúri Általános Iskolában, majd a további éveket a Krúdy Gyula Általános Iskolában végezte. Az Óbudai Gimnáziumban ének-zene tagozatos osztályba járt, azaz emelt óraszámban tanult zenét. 4 évig az iskola kórusának a tagja volt, akikkel több országba is eljutott, például 1998-ban Belgiumba, ahol egy kórusfesztiválon „Arany-helyezést” értek el. 1998-ban a Nemzetközi Szlovén Ifjúsági Énekversenyen második helyen végzett. Hangképző tanárai 1998-tól 2006-ig Kővári Judit, majd 2006-tól Horváth Eszter. Tánctanárai Bakó Gábor és Duda Éva. A Pesti Broadway Stúdióban 2005-ben fejezte be a tanulmányait, ahol színész II. képesítést kapott. Vizsgadarabok
A színész II. minősítést Veronika szerepének megformálásáért kapta meg. 2003 januárja óta tagja a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének. Színpadi szerepei
ForrásokKülső hivatkozások |
Portal di Ensiklopedia Dunia