|
Miles M.25 Martinet
A Miles M.25 Martinet brit gyártmányú célvontató repülőgép volt a második világháborúban. Ez volt az első brit repülőgép, amelyet kifejezetten célvontatásra terveztek. TörténeteA Martinetet a szükség hívta életre, ugyanis hiány mutatkozott azokból az elavult harci repülőgépekből, amelyeket egyébként erre a feladatra alkalmaztak. A gépet a gyártó egy másik típusából, az M.9 Master középfokú iskolagépből fejlesztették ki úgy, hogy lehetőség szerint a már gyártásban lévő modell részegységeit változtatás nélkül felhasználhassák. A prototípus 1942. április 24-én emelkedett először a levegőbe, a pilótaülésben Thomas Rose százados első világháborús repülőász, a Miles cég főpilótája ült. A sikeres tesztek után hamarosan megkezdték a sorozatgyártást a vállalat Woodley-ban működő üzemében. 1945-ig összesen 1724 darab Martinet készült el, ezek túlnyomó többségét a brit légierők alkalmazták, de más államok légierőihez és civil felhasználókhoz is került belőle. A háború alatt titokban fejlesztették ki a M.50 Queen Martinet-nek elkeresztelt altípust, amely egy rádióirányítású, pilóta nélküli célrepülőgép (drón) volt. Ezen kívül kis számú Martinetet átalakítva vitorlázórepülőgépek vontatására, illetve iskolagépnek használtak. A Miles repülőgépgyár kiképzőgépként kívánta továbbfejleszteni a Martinetet, azonban a célvontatók iránti igény akkora volt, hogy csak 1945-ben láthattak neki az ez irányú munkának. Az M.37 Martinet Trainer két prototípusát az alapmodell átépítésével alkották meg. A szárnyakban elhelyezett üzemanyagtartályokat eltávolították, a gép súlyát csökkentették, a kabinba az oktatáshoz szükséges kettős vezérlőszervek kerültek. Az első repülésre 1946. április 11-én került sor. Mivel ekkor már jóval fejlettebb kiképzőgépek is rendelkezésre álltak, a brit Légügyi Minisztérium nem rendelt a típusból. JellemzőiA Miles Martinetet a Miles Master iskolagép bázisán alakították ki, a két típus számos alkotóeleme megegyezett. A sárkányszerkezetet azonban megerősítették, hogy a célvontatáskor fellépő erőhatásoknak ellen tudjon állni. A Masterhez képest a Martinet orra hosszabb, szárnyfesztávolsága nagyobb lett, és a pilótafülke is magasabbra került. Az iskolagép kettős kormányszerkezetét elhagyták, így a Martinetet csak az első pilótaülésből lehetett irányítani. A célzsák és a vontatófelszerelés a törzs alján, egy burkolat alatt kapott helyet, a kibocsátás és a behúzás csörlő segítségével történt. A csörlőt elektromotor hajtotta, de egy menetszél által meghajtott kis légcsavarral is lehetett működtetni. A módosítások miatt a gép tömegközéppontja megváltozott, ezt a motor előbbre helyezésével igyekeztek ellensúlyozni. A célvontatáskor megnövekedő légellenállás nagyobb teljesítményt követelt a motortól, ennek megfelelően a hűtőrendszert is megerősítették. Alkalmazása A típust széles körben alkalmazták a brit légierők a II. világháború folyamán. Elsősorban a kiképzőegységek használták, a légi lövészet gyakorlására, illetve a légvédelmi tüzérség felkészítésére. Alkalmazták tengeri felderítő szerepkörben is, vízbe zuhant gépek személyzetének felkutatására. A brit légierők az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején vonták ki a szolgálatból a Martineteket. Néhány példány került civil alkalmazásba, illetve kis számban exportálták más országokba is. A feleslegessé vált gépek egy részét a Görög Királyi Légierőnek próbálták értékesíteni általános-, és tüzérségi megfigyelő, valamint közvetlen légi támogató feladatokra, de a törekvés nem járt sikerrel. Típusváltozatok
Üzemeltető országokA külföldi üzemeltetők a Brit Királyi Légierő által kivont, használt gépeket kaptak. A Belga Királyi Légierő 9 darab Martinetet üzemeltetett 1947 és 1953 között, R-1-től R-11 lajstromszámig (az eredeti szállítmányból két gépet rossz műszaki állapot miatt nem vettek át, ezeket a britek kicserélték, átvételkor ezek kapták az R-10 és R-11 számokat). A célvontatásra használt gépek közül öt darabot kellett balesetek miatt selejtezni.[1] 1945 és 1948 között 41 darab Martinetet szereztek be. A Francia Légierő kísérleti részlege (Centre d'essais en vol) mintegy tíz példányt üzemeltetett 1958-ig. Az Ír Légihadtest 1946-ban két Martinetet vásárolt, ezek 144 és 145[2] lajstromszámmal álltak szolgálatba. Előbbi 1952-ben összetört, utóbbit 1958-ban vonták ki, később földi oktatásra használták.[3] A Portugál Légierő 10 darab Martinetet kapott 1943 szeptemberében, ezekből négyet később átadtak a haditengerészetnek. A célvontatásra használt gépeket 1952-ben vonták ki a szolgálatból. A légierő gépei a 431-től 440-ig terjedő lajstromszámokat kapták, a haditengerészet részére átadott Martineteket átlajstromozták M-1-től M-4-ig.[4] A Svensk Flygtjänst AB nevű polgári repülővállalat 1946-ban 9 darab Martinetet vásárolt. A gépek a következő svéd polgári lajstromszámokat kapták: SE-AZC, SE-AZD, SE-AZE, SE-AZF, SE-AZG, SE-BCI, SE-BCN, SE-BCP. A kilencedik Martinet SE-BCO jelzést kapott, ezt végül nem állt szolgálatba. A vállakozás a Svéd Királyi Légierő részére végzett célvontatást, illetve reklámtranszparensekkel is repültek. A svéd Martineteket 1951-ben selejtezték ki.[5] A Török Légierő 1945 márciusában 7 darab Martinetet szerzett be. A gépek a 4809-4815 lajstromszámokat kapták.[6] A brit Királyi Légierőben az alábbi századoknál repültek Martinetek: 
A brit Flottalégierőben (Fleet Air Arm, FAA) az alábbi századoknál repültek Martinetek:
Műszaki adatokGeometriai méretek és tömegadatok
Meghajtás
Repülési jellemzők
Fennmaradt példányokA típusból egyetlen darab maradt meg, ez Woodley-ban, Nagy-Britanniában található, a Museum of Berkshire Aviation gyűjteményében. Ez a gép 1943-ban épült, a Brit Királyi Légierő MS902 lajstromszámmal állította szolgálatba reykjavíki bázisán, Izlandon. 1949-ben kivonták a szolgálatból és eladták az Akureyri városában működő civil repülőklubnak, ahol a TF-SHC lajstromjelet viselte. 1951-ben Kópasker község közelében kényszerleszállást hajtott végre, a baleset után az összetört gépet a helyszínen hagyták.[7] 1977-ben az Izlandi Repüléstörténeti Társaság (Islenka Flugsogufelagid) tagjai összegyűjtötték a roncsokat és egy raktárban helyezték el azokat. 1996-ban a maradványokat Nagy-Britanniába szállították, ahol a Museum of Berkshire Aviation munkatársai több éves munkával újjáépítették az utolsó Martinetet. Mivel a roncs erősen hiányos volt, a szárnyak egy Miles Master-ről származnak, a motor pedig csupán másolat. A gépre az Izlandon viselt polgári lajstromjelet festették fel, jelenleg a múzeum állandó kiállításának része. Különös jelentőséggel bír, hogy a típus gyártása Woodley-ben zajlott.[8] A típus emlékét őrzi a Máltán, a Ta' Qali településen működő Malta Aviation Museum kiállításában látható kabintető. [9] Fordítás
Jegyzetek
Irodalom
|
||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
