Mick Taylor
Mick Taylor (eredeti nevén Michael Kevin Taylor; (Welwyn Garden City, Anglia, 1949. január 17. –) angol zenész, a The Rolling Stones egykori szólógitárosaként lett ismert. ÉletpályájaMick Taylor egy angliai kisvárosban, Hatfield-ben nőtt fel, 9 évesen kezdett gitározni. Eleinte az iskolatársaival alakított zenekarokban játszott, majd The Juniors (vagy The Strangers) néven kezdtek koncerteket adni. Innen egyenes út vezetett a TV-beli szerepléshez, és egy kislemezt is kiadtak. A zenekar egyik tagja összeszedett egy új együttest, a The Gods-ot, amelyben Taylor mellett többek között Ken Hensley is helyet kapott. 1966-ban a The Gods vezette fel a világhírű supergroupot, a Creamet, a Starlite Ballroomon, a Wembley Stadionban. Taylort ekkora már csodagyerekként tartották számon, és mielőtt betöltötte volna a 18-at, már együtt játszott, turnézott, és szerepelt stúdiókban John Mayall-lel a John Mayall & the Bluesbreakers-ben. Taylor közben egyedülálló, érzelmes gitárjátékával következetesen fejlődött a blues és a rock ‘n roll irányába. A Rolling StonesszalMick Jagger és Keith Richards új gitárost keresett 1969-ben az Észak-Amerikai turnéjukhoz (akkoriban a The Rolling Stones már 3 éve nem turnézott), mivel a Stones egyik alapító tagját, Brian Jonest nem vehették számításba drogproblémái miatt. A drogszenvedélye miatt a szétesett Jones eltávolodott a zenekartól, és már csak hátráltatta a The Rolling Stones-t, koncertezni sem tudtak Briannel. Jones távozott a zenekarból, majd néhány hétre rá, 1969-ben holtan találták a háza medencéjében. Miképp fulladt vízbe, máig nem tisztázott. Jagger állítólag nem akart meghallgatást tartani, és a folyamat, mely útján Taylor Stone lett, jelentősen eltér attól, ahogyan 5 évvel később Ronnie Wood csatlakozott. Jagger egyszerűen megkérdezte John Mayall-t, hogy kit tanácsolna Brian helyére. Ő Mick Taylort ajánlotta, és Jagger meghívta Micket egy próbára. Taylor megérkezett és azt gondolta, hogy csak valamilyen stúdiómunkára hívta őt a Rolling Stones, de utána rájött, hogy ez egy meghallgatás, mivel egy új gitárost kerestek. Taylorral felvették a „Live with me”-t, és a „Country Honk”-ot, melyek később a Let It Bleed-en jelentek meg. Tetszett Richardsnak Taylor játéka, és Jagger csak ennyit mondott neki: Találkozunk holnap. A Honky Tonk gitártémája inspirálta Taylort, mikor megalkotta a „Country Honk” riffjét, és a Stones-szal együtt újravették a „Honky Tonk Woman”-t. A legenda szerint a Honky Tonk Woman-ben Brian is gitározott, így ez az egyetlen szám, melyen Taylor és Jones együtt játszik. De ez legenda, valójában nem igaz. Igazából Brian Jones utoljára 1968 júniusában működött közre stúdióban a Stones-szal együtt. Ezután már csak a „You Got The Silver”-höz járult hozzá autoharp-on. ![]() A “Kicsi Mick”-ként volt ismert az együttesen belül. Taylor részt vett az 1970-ben kiadott koncertalbumon, a Get YerYa-Yas Out!-on, melyet még 1969-ben, a Madison Square Garden-i koncerten rögzítettek, egy héttel az altamonti tragédia előtt. A Stones Taylorral még 4 stúdióalbumot adott ki: Sticky Fingers, Exile on Main Street, Goat’s Head Soup, és az It’s Only Rock and Roll. Az olyan dalokkal, mint pl: „Jiving Sister Fancy”, „Sway”, „Can't You Hear Me Knocking”, „Moonlight Mile”, „All Down the Line”, „Shine a Light”, „Stop breaking Down”, „100 Years Ago”, „Winter”, „Time Waits for No One” és a „Fingerprint File” jól bizonyítják, hogy Mick Taylor mekkora tudású és jelentőségű gitáros volt a Stones-ban eltöltött 5 éve alatt. Mick Taylor művészileg az Exile on Main Street-en, az 1972-es amerikai, és az 1973-as európai turnén teljesedett ki. A zenekarban egyértelműen alárendelt szerepet játszó Mick Taylor nagyobb részt akart a Stones által összekeresett pénzből, és ez konfliktusokhoz vezetett, melynek végén elhagyta az együttest. Mick Taylor koncerteken játszott gitártémái rossz minőségű bootlegeken maradtak fent az utókor számára. Taylor a kilépés előtt még részt vett egy stúdiófelvételen Nyugat-Németországban, Münchenben. A session után egy partyn odament Jagger-hez, és közölte vele, hogy kilép az együttesből, majd kisétált a buliról. Mick és Keith is kétségbeesett, mikor megtudták, hogy távozik. Jagger 1995-ben, egy Rolling Stone-beli interjúban beismerte, hogy a Stones zeneileg a Mick Taylor-os korszakban volt a csúcson. Jagger azt is mondta, hogy Taylor sose mondta nekik el, hogy mért távozott: „(Taylor) szólókarrierre vágyott. Szerintem úgy érezte, hogy Keith mellett nehezen tudna érvényesülni.” Mick Taylor a későbbiekben még feltűnik Keith Richards első szólólemezén, a Talk is Cheap-en az „I Could Have Stood You Up”-ban. Együtt játszik a Stones-szal 1981. december 14-én a Kansas City-beli Arrowhead Stadium-ben. 1986. december 28-án Keith-szel lépnek fel egy színpadon egy New York-i klubban. Elvileg a “Key to the Highway”-t és a „Can't You Hear Me Knocking”-t játszották, bár ezekre Richards nem emlékszik tisztán. Mikor a Stones 1989-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, Mick Taylor is részt vett a Stones-szal az ünnepségen. Mick Taylor és Keith Richards tökéletesen kiegészítették egymást színpadon és a felvételeken, kettejük játéka együtt briliáns volt. Richards szaggatott, reszelős ritmusgitározása keveredett Taylor felejthetetlen, lágy dallamos játékával, azonban Mick gitározása túl domináns volt Keith-szel szemben. Richards-t zavarta, hogy Mick Taylor volt a vezető gitáros, és az is tény, hogy Jagger és Taylor nagyon jól tudott együtt dolgozni, mikor Richards nem volt jelen, és ez későbbiekben befolyásolta a kapcsolatukat. Mikor Keith hiányzott (Richards néha a drogok miatt olyan állapotban volt, hogy nem tudott a stúdióban lenni), Jagger és Taylor olyan dalokat rögzített, mint a "Sway", "Moonlight Mile" és a "Winter". Taylor egyre többet elégedetlenkedett, hogy már hosszú ideje a zenekar tagja, és mégis alárendelt szerepet játszik. Az egyetlen dal, melyen dalszerzőként elismerték, az "Ventilator Blues" (Jagger/Richards/Taylor) volt az Exile on Main Street-ről. Más daloknál, mint például a “Moonlight Mile”, nem ismerték el szerzőként. Feltűnik még az 1981-es Tattoo You-n is, azokban a dalokban, melyek akkor születtek, mikor még a Stones tagja volt. Taylort a Stones csak egyszer ismerte el dalszerzőként, és ez késztette őt a zenekar elhagyására. Az Exile on Main Street felvételei alatt Dél-Franciaországban Taylor ráállt a heroinra, és már ekkor mondogatta egyes embereknek, hogy kilép az együttesből. Az is jelentős tényező volt távozásában, hogy az 1973-as európai turné után úgy tűnt, hogy a Stones nem marad sokáig egyben. Keith Richards egyre drogfüggőbb lett, úgy tűnt, hogy a zenekar összeomlik. Taylor megunta az együttes életvitelét, és felesége is, Rose, arra ösztönözte, hogy kezdjen szólókarrierbe. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a világ egyik legjobb szólógitárosa volt, rá is várhatott volna egy Eric Claptonéhoz hasonló szólókarrier. DiszkográfiájaA John Mayall's Bluesbreakersszel
A Rolling Stonesszal
A Rolling Stones egyes tagjaival
Jack Bruce-szal
Bob Dylanel
Carla Olsonnal
Szóló diszkográfia
SzólókarrierjeMiután Taylor elhagyta a Stonest, Jack Bruce megkérte, hogy alakítsanak Carla Bley-jel együtt egy szupergrupot. Az ellentétes nézőpontok miatt (főleg, hogy különböző személyiségek voltak) egy nagyon rövid európai turné után (beleértve a holland Pinkpop Festivalon való fellépésüket) a zenekar feloszlott, még mielőtt valamilyen stúdióanyagot rögzítettek volna.(2004-ben egy manchesteri koncertet rögzítettek, és végül ezt a felvételt hozták forgalomba CD-n.) 1976 után Taylor valamennyire visszavonult. Néhány felvételen együtt dolgozik John Phillips-szel a Gong's Expresso II-n, majd mikor egy ideje senki se hallott róla semmit, kiadta az első szólólemezét Mick Taylor címen, 5 évvel a Stones elhagyása után. Ha későbbi szólólemezeivel összehasonlítjuk ezt, akkor talán ez a legjobb. Míg a punk és az újhullám hódított, addig Taylor az albumán jazz-t és latinos blues-t játszott. Ilyen körülmények között ezt nem lehetett eladni, Taylor kezdett lemondani nagyszabású ambícióiról. Az 1970-es és 1980-as évek alatt a legtöbb ember Taylor nevét még mindig a Stones-szal kapcsolta össze, ő pedig súlyos szenvedélybetegségeitől szenvedett, de ennek ellenére folytatta a szólókarrierjét. John Phillips említette az önéletrajzában, hogy amikor Taylorral egy David Bowie film zenéjében együtt játszott, Taylor és felesége nagyon zárkózott volt. Mindezek ellenére Taylor játszott Phillips második szólófelvételén, a Pay, Pack & Follow-on, Jaggerrel és Richardsszal együtt. Taylor második legismertebb felvétele talán Bob Dylannel készült, 1983-ban. Az Infidels című albumon Mick Taylor virtuóz módon gitározott. Taylor egy teljes évtizeden át New Yorkban élt, mikor sötét korszak köszöntött be az életében. Szenvedélybetegségeivel küzdött, majd 1990-ben Los Angelesbe költözött. Állítólag a felesége, Rose, eladta Mick több gitárját és aranylemezét az 1970-es évek második felében. A pár 1975-ben kelt egybe, majd néhány év múlva elváltak. Az 1980-as évek végén – az 1990-es évek elején Taylor stúdiókban dolgozott, és turnézott az USA-ban és Európában a Max Middletonnal(Jeff Beck korábbi zenekara) és Blondie Chaplin-nel (ő most a Stones háttérénekese). 2000-ben kiadott egy új albumot, az "A Stone's Throw"-t. Napjainkban kis klubokban és színházakban turnézik, fesztiválokon tűnik fel. |
Portal di Ensiklopedia Dunia