Michael Lepond
Michael Anthony LePond III (Newark, New Jersey, 1966. február 17. –) az észak-amerikai Symphony X progresszív metal együttes basszusgitárosa. A 2000-ben megjelent V-The New Mythology Suite album készítésekor csatlakozott a zenekarhoz, és azóta az összes kiadványon szerepelt. Korábban a Dead on Arrival nevű New York-i heavy metal együttes tagja volt[1] mellyel Alive and Kickin címmel egy albumot is kiadott 1996-ban. Ezenkívül a Rattlebone együttes 1997-ben megjelent hatszámos albumán is szerepelt. Életrajz13 évesen New Yorkban látott egy KISS koncertet a Madison Square Gardenben, mely nagymértékben befolyásolta, hogy zenei pályára lépjen.[2] Elsősorban az együttes basszusgitárosa Gene Simmons volt rá hatással. Ezt követően vett egy Univox basszusgitárt és egy 150 wattos erősítőt, majd elkezdett basszusleckéket venni. Ez idő tájt Geddy Lee a Rush együttes basszusgitárosa volt a legnagyobb példaképe, majd elmondása szerint Geezer Butler, Steve Harris, és Joey DeMaio játéka is inspiráló hatással volt rá.[2] Pályája során megfordult olyan együttesekben, mint a Dead on Arrival mellyel Alive and Kickin címmel egy albumot is kiadott 1996-ban. Ezenkívül szerepelt a Rattlebone együttes 1997-ben megjelent hatszámos albumán is. 1998-ban egy közös baráton keresztül ismerkedett meg a Symphony X gitárosával Michael Romeóval. Mivel az eredeti basszusgitáros Thomas Miller elhagyta a zenekart, meghívást kapott a megüresedett posztra, és azóta is a zenekar tagja. Az első album melyen már hallható a játéka, a 2000-ben megjelent V-The New Mythology Suite. 2006-ban Crohn-betegségben szenvedett, így az együttesnek el kellett mulasztania az európai turnéját. Sikeres műtét után, 2006. május 31-én jelentette be a honlapján, hogy már egészséges.[3] FelszereléseLeginkább Fender Precision, "Hamer Scarab" és "Musicman Sterling" basszusgitárokat használ. Basszuserősítők terén pedig "Madison 8x10", "Tech 21 RBI", "Ampeg 4x10 Classic" és "Ampeg B2-R head" márkákat szokta használni. Jegyzetek
Kapcsolódó szócikk |
Portal di Ensiklopedia Dunia