Mel Tillis
Mel Tillis (Dover vagy Tampa, 1932. augusztus 8. – Ocala, 2017. november 19.) amerikai countryénekes, filmszínész. Legismertebb dala a Good Woman Blues. Színészként a The Cannonball Run (1981), a Grosse Pointe Blank (1997) és az Every What Way But Loose (1978) című filmekből a legismertebb. 1958 és 1989 között mintegy 80 slágere volt, például az I Ain't Never, a Good Woman Blues vagy a Coca Cola Cowboy. A Top Country Songs 1944-2005 listán az 1970-es évek hatodik legsikeresebb előadójaként szerepel. Több mint hat évtizedes karrierje során több mint 40 nagylemezt adott ki, és körülbelül 1000 dalt írt. Dadogott, amit éneklése közben nem lehetett észrevenni. Pályakép![]() Mel Tillis a floridai Pahokee-ban nőtt fel. Három évesen dadogni kezdett − vélhetően maláriás fertőzés miatt. Fogyatékossága egész életében elkísérte, sőt a védjegyévé vált. 1984-ben megjelent önéletrajzának Stutterin' Boy-nak (A dadogós srác) címet adta. Egy szakácskönyve is megjelent: Mel's A-Cookin' címmel. Fiatalon gitározni és hegedülni tanult. Dobolt az iskolai zenekarban. Bár rendkívül tehetséges zenésznek indult, először a futballista karrier jobban vonzotta. Beszédhibája miatt kudarcot vallott kísérlete, hogy az amerikai légierőnél pilótaképzést kapjon. Mégis a légierőnél maradt, és a japán Okinaván teljesítette katonai szolgálatát. 1956-ban megjelent Nashville-ben néhány saját magaáltal írt dal, de kezdetben nem tudta megvetni a lábát az ottani country piacon, ezért visszatért Floridába. 1957-ben aztán a Webb Pierce az I'm Tired című dalával a harmadik helyre került a country listákon. Nashville-be költözött várandós feleségével. Lemezszerződést kapott a Columbia Recordstól. A Webb Pierce B-oldalas dala, a Honky Tonk Song (amelyet ő komponált), a lemezlista első helyre került. A következő években többször is county slágereivel tündökölt. Más sztárok, mint például George Morgan és Ray Price szintén sikeresek voltak Mel Tillis a dalaival. 1966-ban Tillis átment a Kapp Recordshoz, ahol többször is be tudott törni a legjobb 20 szám közé. Írt egy maradandó klasszikust, a Ruby, Don't Take Your Love To Town című dalt, amely először 1967-ben jelent meg, és amellyel Kenny Rogers 1969-ben világsikert aratott. Az 1970-es évek lett a legsikeresebb évtizede. Több filmben is szerepelt. 1976-ban bekerült a Nashville Songwriters Hall of Fame-be. Az 1980-as években sikerei fokozatosan csökkentek. Utolsó No.1. slágere 1981-ben volt (Southern Rains). Ugyanebben az évben felvett egy duett nagylemezt Nancy Sinatrával. Utolsó albuma, a You Ain't Gonna Believe This 2010-ben jelent meg. Az 1990-es évek elejétől lánya, Pam Tillis folytatta sikerét. 1998-ban a Stuttering Foundation of America tiszteletbeli elnöke lett. Lemezválogatás
Filmek
Díjak
Jegyzetek
Források
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Mel Tillis című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia