Mats Gren
Mats Gren (Falun, 1963. december 20. –) svéd válogatott labdarúgó, edző. PályafutásaKlubcsapatbanPályafutását a Falu BS csapatában kezdte 1980-ban. 1984-ben az IFK Göteborghoz igazolt. 1985-ben a Grasshoppershez távozott. 1985-től egészen 2000-ig erősítette a svájci csapatot és ezalatt öt alkalommal lett svájci bajnok és négy alkalommal kupagyőztes. A válogatottban1984 és 1992 között 22 alkalommal szerepelt a svéd válogatottban. Részt vett az 1990-es világbajnokságon. EdzőkéntEgy hároméves szerződést aláírva 2009-ben a dán Vejle Boldklub első osztályú csapatához. Első szezonjában azonban búcsúzni kényszerültek az élvonaltól és a következő évben a másodosztálytól is, így a 2011 áprilisában megvált tőle egyesülete. Hazatérve a Jönköpinghez igazolt, a másodosztály középmezőnyénél nem jutottak feljebb és 2014-ben elfogadta az IFK Göteborg által felajánlott sportigazgatói széket. Három szezonja alatt a kék-fehérek eredményei nem javultak és 2018-ban felbontották szerződését. A 2020-as szezonban a női Kopparbergs/Göteborg FC együttesét első bajnoki címéhez vezette, azonban a 2021-es tulajdonosváltás[1] után nem hosszabbították meg szerződését. Sikerei, díjaiJátékosként
Edzőként
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia